2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Apad a külkereskedelmünk

Az első negyedévben a kivitel euróban számított értéke 3,4, a behozatalé 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a 2,097 milliárd euró külkereskedelmi aktívum alig 54 millió euróval volt kevesebb a tavalyinál - jelentette csütörtökön első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. május 10. csütörtök 13:32 - HírExtra
 
Márciusban az export 3,8, az import 1,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A forgalom alakulásában szerepet játszott, hogy márciusban kettővel kevesebb munkanap volt, mint egy évvel korábban. A havi külkereskedelmi többlet 264 millió euróval 558 millió euróra csökkent. A kivitel 81 százaléka az Európai Unió tagállamaiba irányult, a behozatal 77 százaléka onnan származott, tette hozzá a KSH.

Az export és az import tavaly áprilisban csökkent legutóbb éves összevetésben, akkor is a munkanaphatás miatt, mert hárommal kevesebb munkanap volt, mint egy évvel korábban.

Márciusban 9,124 milliárd euró volt az export értéke és 8,566 milliárd az importé. Az előző hónaphoz viszonyítva az export 581 millió euróval, 6,8 százalékkal, az import 864 millió euróval, 11,2 százalékkal nőtt.
A márciusi külkereskedelmi forgalom részletes adatait június 1-én közli második becslése alapján a KSH.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását