2024. március 29. - Auguszta

Elengedik a katalán kormánytagokat?

Hétfőn dönt a legfelsőbb bíróság arról, hogy szabadlábon védekezhet-e a leváltott katalán kormány nyolc, előzetes letartóztatásban lévő tagja, akiket saját kérésükre hallgatott meg az ügyet tárgyaló új bíró pénteken Madridban.
2017. december 3. vasárnap 13:05 - HírExtra
 
A politikusok azután kérték személyes helyzetük felülvizsgálatát, hogy az ellenük indult eljárás átkerült a legfelsőbb bíróságra a spanyol központi büntetőbíróságtól.

A volt katalán vezetők abban bíznak, hogy ha a bíróság szabadlábra helyezi őket, részt vehetnek a katalán parlamenti választásokat megelőző, december 5-én kezdődő hivatalos választási kampányban.

Két függetlenségpárti civil szervezet már pénzgyűjtő akcióba kezdett annak érdekében, hogy ha a bíró hétfőn úgy dönt, óvadék ellenében szabadon engedi a politikusokat, ki tudják fizetni a megállapított összeget.

A leváltott kormánytagok közül korábban Santi Vila esetében például 50 ezer eurós (15,5 millió forint) óvadékot állapított meg a bíróság.

"Döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött az alkotmány teljes semmibevételével október 27-én" - indokolta korábban a spanyol állami főügyész, aki október 30-án kezdeményezett eljárást a politikusokkal szemben lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt.

A spanyol büntető törvénykönyv a zendülést közrend elleni bűncselekményként nevesíti, szemben a magyarral, amely katonai bűncselekményként tartja számon.

A nyolc kormánytag előzetes letartóztatásáról november 2-án döntött Carmen Lamela bíró azzal az indokkal, hogy fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.
Ügyvédeik akkor is fellebbeztek a kényszerintézkedésről szóló bírói döntés ellen, de azt a központi büntetőbíróság elutasította.

Jövő hétfőn dönthet az illetékes belga bíróság is a Belgiumban tartózkodó Carles Puigdemont volt katalán elnök és kormányának négy tagja ügyében, a spanyol hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs végrehajtásáról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását