2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kósa csak úgy sziporkázott

Minden bizonnyal lesz jogvitája Magyarországnak az Európai Unióval a határőrizeti területen lefolytatott eljárások szigorításáról szóló, kedden elfogadott törvénymódosításról, de állnak elébe - mondta Kósa Lajos, a Fidesz-frakció vezetője a keddi Frakcióinfó nevű sajtótájékoztatón.
2017. március 7. kedd 16:56 - HírExtra
A frakcióvezető hangsúlyozta: szerintük az elfogadott szabályozás megfelel az uniós jognak, a dublini előírásoknak és a szabályozással eleget tesznek Magyarország nemzetközi kötelezettségeinek. A frakcióvezető elmondta: a módosítások nyomán az ország belsejében található menekülttáborok kapacitását csökkentik, de nem lehet azokat bezárni.

Az ország szomszédságában polgárháború van, és bármikor lehet arra számítani, hogy menekültek érkeznek, az ő ellátásukról pedig gondoskodni kell - jegyezte meg.

Arra a hírre, hogy magyar határőrök bántalmaznák a menekülteket, kijelentette: az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága meg fogja vizsgálni a kérdést. Emlékeztettt rá: 2013 nyara óta több tucat feljelentés és beszámoló tárgyalta, hogy a magyar határt védők nem megfelelően járnak el, de eddig mindegyik hazugságnak, aljas rágalomnak bizonyult és úgy vélte, ez a mostani hír is megalapozatlan.



Ismét tömegeken segített dicső kormányunk!

A frakcióvezető szólt arról is, hogy 140 ezer emberen tudnak segíteni azzal, hogy kedden megváltoztatták a lakások árverezésére vonatkozó szabályokat. Mint mondta, a jogszabályt azokra az árverésekre is alkalmazni kell, amelyek március 1-je után indultak, és még nem fejeződtek be. Kérdésre válaszolva közölte: a bankok "mérsékelten lelkesedtek a javaslatért", de a kormány elsősorban a az emberek véleményét veszi figyelembe.

Nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításával kapcsolatban közölte: az egy megegyezésen alapuló liturgikus ünnep, míg a szocialisták és a Jobbik által javasolt december 24-e egyházi értelemben nem ünnep, mert december 25-e karácsony első napja, ezért nem fogadták el ennek is a munkaszüneti nappá nyilvánítását. Mint mondta, december 24-e egyébként is a legkevésbé alkalmas nap az újabb munkaszüneti nappá nyilvánításra, mert a legtöbb munkahelyen egyébként is "félműszakban" dolgoznak.

El kell dobni az agyat - is

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a héten az országgyűlés több javaslat vitáját is elkezdi.
A jövedéki adóról szóló törvény módosításával kapcsolatban Kósa Lajos jelezte: könnyítést adnának azoknak, akik alkoholba áztatott gyümölccsel árulnak terméket. Arról van szó, hogy "a konyakos meggy ne legyen jövedéki termék".



Halász János jelezte: megkezdődik a vita arról is, hogy a református egyháznak adják át a Tisza-család geszti kastélyát, hogy ott az egyház kialakíthassa új oktatási-kulturális központját.
Kósa Lajos közölte: a nemzetközi magánjogról szóló szabályozás értelmében a magyar családjog alapján is el lehet járni a külföldi szülők Magyarországon született gyermeke ügyében.

Elmondta azt is: egységesítik a nyomozások során eljáró hatóságok - a rendőrség és ügyészség - eljárási rendjét, és kizárnák, hogy olyan bíró tárgyalja a büntetőügyet, amelyik az ügyben például nyomozási bíróként már részt vett. Ezzel csökkenteni kívánják az elfogultság veszélyét.

Halász János közölte: két javaslat benyújtásán dolgozik a frakció, az egyik a választási eljárási törvény módosítása, a "bizniszpártok" ellehetetlenítése érdekében, ezt várhatóan még tavasszal benyújtják. Kósa Lajos ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: arra törekednek, hogy a kormányt kizárják a folyamatból, és ne fordulhasson elő, hogy a kormány politikai szándékból kezd eljárást választáson induló párttal szemben. Jelezte: az eljárásban biztosított jogokat így vélhetően a Nemzeti Választási Iroda, a Nemzeti Választási Bizottság, a Kúria és az Alkotmánybíróság fogja gyakorolni.

Humor? Az van

Szerinte a liberális-baloldali "törpepártokat" nem különbözteti meg semmi egy ügyesen megszervezett választási kamupárttól. Hangsúlyozta, hogy nem egyszerű ilyen körülmények között a szabályozás.



A másik tervezet, amin dolgozik a frakció, a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságával kapcsolatos, ezt várhatóan márciusban nyújtják be. Kósa Lajos hangsúlyozta: a javaslatot benyújtják, hogy joga és lehetősége legyen a polgároknak megtudni, a magyar politikai, közéleti kérdések befolyásolására mely szervezet fogad el külföldi segítséget. Hozzátette: nem zárkóznak el a konzultációtól.

Azzal kapcsolatban, hogy hétfőn a német, francia, spanyol és olasz vezetők megbeszélésén felmerült a többsebességes Európa gondolat, Kósa Lajos elmondta: az egysebességes Európa megszűnt, amikor létrejött az eurózóna és a schengeni övezet, amelyben egyes tagországok nem voltak tagok. Az egysebességes Európa szertefoszlik, és mi azt látjuk helyesnek, hogy ne osztályozzák fejlettségi szint szerint az országokat, hanem ha vannak különböző csoportok az unión belül, akkor azokhoz bármely tagország csatlakozhasson - mondta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását