2024. március 28. - Gedeon, Johanna
A brit kormány megpróbálja eltitkolni a klímaváltozásról szóló igen aggasztó jelentést.
2017. január 23. hétfő 10:43 - HírExtra
 

Minden jel arra mutat, hogy a brit kormány sem gentlemanek gyülekezete. A politikusok itt is jól felfogott és önős érdekek mentén politizálnak. Az Independent írt ma arról, hogy miként próbálja meg a brit kormány eltemetni azt a jelentést, ami a klímaváltozás közvetlen veszélyeit taglalja.

Az „Egyesült Királyságbeli klímaváltozás veszélyei” című jelentést a törvény szerint minden ötödik évben el kell készíteni és nyilvánosságra kell hozni. Ez idén volt esedékes, a környezetvédelmi minisztérium január 18-án meg is jelentette a dokumentumot, ám annak ellenére nem verte nagy dobra, hogy az súlyos veszélyekre figyelmeztet.

Mi fog történni?

A jelentés szerint Britanniában jelentős a kockázata annak, hogy a hőhullámok megduplázzák a haláleseteket, illetve az áradások egyre nagyobb száma miatt az infrastruktúra, majd ennek következményeként az élelmiszerellátás komoly nehézségekkel néz szembe.

A jelentés kétségtelen fontossága ellenére Andrea Leadsom a környezetvédelmi és élelmiszerügyi államtitkárság (Defra) vezetője egyetlen szót sem szólt róla, nem állt ki a sajtó elé, még csak egy közleményt sem adtak, ki... sőt egyetlen sor sem jelent meg a dologról a hivatalos twitter oldalukon. Ezzel együtt a média sem kapta fel a hírt.

Nem meglepő. Hiszen jelentésben „azonnali szükséges intézkedések” vannak megjelölve, amit talán a kormányzat a szőnyeg alá akar söpörni, nem akar végrehajtani. Pedig van benne a kockázat. Ha a politika nem tesz semmit, akkor a jövőben az angol életminőség csökkenni fog, az általános egészség romlik majd, a víz és élelmiszer-ellátás problémás lesz, a halálozási ráta nőni fog.
Forrás: The Independent
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását