2024. április 18. - Andrea, Ilma

Naaa... legyen már adócsökkentés..!

A kormány a béreket terhelő adók csökkentésével lépjen fel a fekete és a szürke foglalkoztatás ellen, és iktassa törvénybe a méltányos díjazáshoz való jogról szóló Európai Szociális Kartát, amit már évek óta halogat - szorgalmazza a Magyar Szakszervezeti Szövetség az MTI-nek pénteken, a tisztes munka világnapján eljutatott közleményben.
2016. október 7. péntek 17:18 - HírExtra
 

A szakszervezet megítélése szerint azzal, hogy a kormány máig nem írta alá és nem iktatta törvénybe a szociális jogok európai egyezményének 4. cikkelyét, kiszolgáltatta a munkavállalókat a munkaadóknak.

A szövetség úgy véli, hogy a kormány a többször beígért "gazdaságfehérítés" ellenére az adópolitikájával inkább erősíti a fekete foglalkoztatást és szélesíti a csak minimálbérre bejelentett munkavállalók körét.

A MASZSZ ezért azt is követeli a kormánytól, hogy hatásos intézkedésekkel, elsősorban a béreket terhelő adócsökkentéssel állítsa meg ezt a folyamatot. Az ilyen foglalkoztatás csak pillanatnyilag jó a munkavállalóknak, ám mivel a fekete foglalkoztatásnak a járulékfizetés megspórolása a célja, számos hátrányt okoz az alkalmazottaknak - közölték.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását