2024. március 29. - Auguszta

Élete végéig börtönben marad

Egy grazi bíróság csütörtökön este életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte és a kóros elmeállapotú elítéltek intézetébe utalta azt a grazi ámokfutót, akinek száguldozása tavaly júniusban három halálos áldozatot követelt.
2016. október 1. szombat 10:12 - HírExtra
 

2015. június 20-án, szombaton az akkor 26 éves boszniai származású férfi, Alen R. terepjárójával mintegy 80 kilométeres óránkénti sebességgel száguldozott és a járókelők közé hajtott Graz belvárosában. Ámokfutása három halálos áldozatot követelt, a sérültek száma pedig elérte az ötvenet. Az eset után rögtön kizárták, hogy férfi tettének vallási okai lennének.

A múlt héten kezdődött tárgyalást nagy érdeklődés kísérte, többek között azért is, mert a vádlott beszámíthatóságát illetően eltérő orvosi jelentések készültek. Az esküdtszék végül úgy döntött, hogy a férfi az ámokfutása idején beszámítható állapotban volt.

A beszámolók szerint az elkövető teljesen érzéketlenül hallgatta az ítélethirdetést, és azt ismételgette, hogy félelemből cselekedett. A szakértő szerint három héttel az eset előtt pontosan megtervezte tettét. "Az ámokfutás a férfi válasza volt azokra a sérelmekre, amelyeket a társadalomtól elszenvedett" - vélte Anita Raiger szakértő. Tettét feltehetően azért azon a júniusi napon követte el, mert a világ éppen Stájerországra figyelt, ekkor tartották ugyanis a spielbergi Forma-1-es osztrák nagydíj futamát.

A férfi ügyvédje fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását