2024. március 29. - Auguszta

Magyar startupok külföldön

A negyedik Be Smart startup verseny díjazottjai Tel-Avivban és Szentpéterváron mutatkozhatnak be innovációs rendezvényeken - mondta Szalai Piroska, a versenyt rendező Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke a díjak átadásakor, Budapesten.
2016. szeptember 20. kedd 12:17 - HírExtra

 

    A kétfordulós startup versenyt a BVK mellett a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. és Magyarország tel-avivi nagykövetsége rendezte.

    Szalai Piroska hozzátette: három startup a szeptember végi tel-avivi Digital Life Design (DLD) Innovációs Fesztiválon vehet részt, míg kettő a szentpétervári Nemzetközi Innovációs Fórumon képviselheti a fővárost.

    Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója elmondta, a Tel-Avivba utazó nyertesek a visegrádi együttműködés országainak nagykövetségei által megszervezett konferencián is részt vehetnek, ami azért fontos, mert a V4-ek együtt, egymás erősségeit kihasználva sokkal sikeresebben tudnak megjelenni a külpiacokon.

    Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes elmondta, Budapest gazdaságfejlesztésének egyik fókuszában a kezdő vállalkozók segítése van, hiszen fontos, hogy a fiatalok jó ötleteiket ki tudják bontakoztatni, sikeres üzleti vállalkozásaik lehessenek.

    A Be Smart verseny első helyezettje a Picturesque vállalkozás, amely innovatív fotóválogató szoftvert fejlesztett ki profi és félprofi fotósok számára. A szoftverrel jelentősen, akár 80 százalékkel lehet csökkenteni a fotóválogatással töltött időt.

    A második a kamerastabilizátort fejlesztő Sybrillo csapata lett. A távirányítású eszköz képes az akciókamerás vagy okostelefonos videókészítés közbeni kézremegés hatását eltüntetni a felvételről.
    A harmadik helyezett, a Shinrai csapata a digitális valuta, a Bitcoin elterjesztésén dolgozik, becsatornázva azt a hagyományos pénzügyi szolgáltatásokba, egyebek mellett lehetővé teszik az utalást, és az automatán keresztüli tranzakciókat.

    A negyedik helyezett Motiball a stroke és más neurológiai betegségek utáni felépülést segíti, a mozgásszervi problémák megoldását támogatja.

    Az ötödik helyezett Aiwebtesting csapata olyan online szolgáltatást kínál, amelynek segítségével automatikusan lehet letesztelni web alapú vállalati alkalmazások, honlapok, hírportálok, webshopok működését, pénzt és időt takarítva meg a fejlesztőknek.

    A nyelvoktatási innovációért különdíjban részesített Xeropan csapata egy teljesen új szemléletű nyelvoktatási applikációt fejlesztett ki, amely kommunikál a felhasználókkal.

    A Fővárosi Közgyűlés által a budapesti mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztése céljából létrehozott BVK 2014-ben indította el az első olyan startup versenyt, amelynek célja a feltörekvő vállalkozók segítése és képzése mellett a nemzetközi köztudatba kerülésük és üzleti kapcsolatok kialakítása volt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását