2020. július 11. - Nóra, Lili

Pénzsóvár fogpótlás hamisítók?

A fogpótlások piacán felbukkant hamisításokkal foglalkozó cikksorozatunkban egy felhasználóval, Szilágyi Tamás fogtechnikussal beszélgetünk arról, mik a tapasztalatai.
2016. március 2. szerda 13:56 - Herceg Sándor
Korábban már egy olvasói levél kapcsán, majd az érintett gyártó gondolatait közölve foglalkoztunk a fogpótlások piacán tapasztalható hamisításokkal. Ezen írásunkban azért kerestük meg Szilágyi Tamás fogtechnikust, hogy a szakmán belülről láttassuk a hazai fogászat jóhírét romboló hamisítások helyzetét.

Mikor találkozott először a procerával és mi a véleménye erről a termékről? Valóban annyira jó és többet tud, mint az eddigi termékek?


2003-ban vásároltuk meg az első procera skennerünket, amit Piccolónak hívtak.
Akkoriban végigjártuk a lehetséges opciókat és ez tűnt minden tekintetben a legjobb választásnak. Döntésünk sikerét jól bizonyítja, hogy ahogy fejlődött a Cad-Cam technológia egyre több komoly cég jelent meg a piacon és mi mégis a az Új Procera Forte Skennert vettük meg.
A Procera technológia számomra azért jó megoldás, mert gyakorlatilag állandó kiváló minőségben lefedi az implantológiai és a normál protetikai megoldásokat, illetve jelen pillanatban is csak ezzel a rendszerrel lehet elkészíteni jó pár megoldást, ami a fogtechnika csúcsát képviseli.



Milyen módon lehet ezt a terméket hamisítani? Találkozott már ilyen hamisítványokkal és ha igen, fel tudta ismerni?

Mint minden jót, így ezt is"hamisítják", bár nem a szó szoros értelemben. Magát a procera sapkát, hidat, felépítményeket nem tudják hamisítani, hiszen ahhoz olyan gépek és technológia szükséges, ami nem elérhető. Az persze lehetséges, hogy más cirkon rendszerekkel előállított termékeket Procerának árulnak.
2003-ban mi kezdtük el agyarországon először komoly marketinggel nagy számban készíteni ezt a fém mentes technológiát, így sajnos a Procera név, mint fémmentes helyettesítő szó került a köztudatba, mind a betegek, mind a fogászatban dolgozók esetében. Ez most is rengeteg félreértést okoz. Azt nem tudom, csak sejtem, hogy ebből mennyi a tudatos félrevezetés, hiszen a Procera név évek óta a minőséget képviseli, könnyű eladni, jó a visszhangja.

Mennyivel és miben gyengébbek a hamisítványok, milyen következményekkel járhat ezek használata a procerához képest fogtechnikai értelemben? A gyártó certifikáttal igyekszik megóvni a termékét a hamisítványoktól. Ön szerint elégséges ez a megoldás, vagy hallott már olyanról is, hogy ezt is hamisítják? Ha igen, hogyan lehet kivédeni ezeket a csalásokat?


A hasonlítgatás nagyon nehéz dolog, rengeteg kiváló Cad-Cam renszer van forgalomban. Minden felhasználónak magának kell eldöntenie, milyen minőséget akar a jövőben képviselni. A Procera mellet szól, hogy a termék gyártása Svédországban folyik egy high tech gyárban, ahol a végtermék egy nagyon komoly minőségellenőrzésen esik át, mielőtt postáznák a technikusnak és erre a gyár 5 év törésgaranciát ad. A többi fémmentes termék gyártása ki van helyezve a felhasználókhoz. Azt senki sem ellenőrzi, hogy ott miként tartják be a formulákat és milyen anyagot használnak.
Az általunk készített Procera termékekhez 5 év garancia jár és ezt igazolva Nobel Biocare Procara Certifikátot adunk névre szólóan a betegnek a termék gyári kódjával. A kód alapján évekre visszamenőleg bármely Procerát készítő fogtechnikusnál ellenőrizhető illetve újra készíthető a termék.

A fogorvos és a fogtechnikus közötti kapcsolat bizonyos mértékben bizalmi viszony. Ebből következik, hogy a fogorvos nem ellenőrzi állandóan a fogtechnikustól kapott terméket. Hallott olyan esetekről, ahol a technikus átveri a fogorvost és hamisított termékekkel látja el?

Az elmúlt 5-6 évben nagyon sok esetben kellett megkeresnem mind technikusokat és fogorvosokat is, hogy az általuk készített terméket ne Procerának adják el. Sajnos nehéz megállapítani, hogy mi volt ebből tudatos és mi nem, de ez az átvert pácienst mindez már nem kárpótolja.

Milyen mértékűnek ítéli meg a fogászatban a korrupciót és a hamisításokat, hiszen a gyártó szerint ebben sajnos nem állunk jól? Milyen megoldástokat lát fogtechnikusként ezen csalások, hamisítások megakadályozására, a hazai fogászat amúgy jó hírének, szakmai elismertségének megőrzése érdekében?

Mint mindenhol a világban Magyarországon is egyre nehezebb életben maradni. A jelenlegi gazdasági helyzet egyre jobban kísértésbe hozza a fogászatban dolgozókat is. Olcsóbb anyagokat, silányabb megoldásokat alkalmaznak, hogy az eddigi árrést produkálják és ezt mind a páciens szenvedi meg, hiszen nem ért hozzá és fogalma sincs róla, mi kerül a szájába.
Szerintem talán a megoldás az lenne, ha minden páciens részletes számlát és Certifikátot kérne arról, hogy mi kérült a szájába és arra egy adott garanciális időt kérjen.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását