2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Izrael hamisít, London nem tűri

A brit kormány kiutasított egy izraeli diplomatát a Dubajban egy Hamász-tisztviselő januári meggyilkolásakor használt brit útlevelek ügyében - jelentette be Londonban a brit külügyminiszter, tűrhetetlennek nevezve a visszaélést.
2010. március 23. kedd 19:44 - HírExtra
Több mint két évtized óta ez volt az első eset, hogy Nagy-Britannából izraeli diplomatát utasítottak ki. David Miliband a képviselőházban kijelentette: a meg nem nevezett diplomata eltávolításáról azután döntött a kormány, hogy kivizsgálták, milyen módon használtak fel 12 brit útlevelet a január 20-án Dubajban elkövetett merénylethez. Miliband hétfőn közölte Avigdor Liberman izraeli külügyminiszterrel, hogy a kiutasított diplomatát "nem találomra" választották ki. A The Times értesülése szerint az illető a Moszad londoni főnöke volt.

A külügyminiszter szerint a brit vizsgálat megállapította: "alapos ok van azt hinni, hogy Izraelt terheli a felelősség" az útlevelekkel való visszaélésért. A Moszadra utalva úgy fogalmazott: "nagyon valószínű, hogy a hamisítványokat egy állami hírszerző szolgálat készítette". Miliband szerint az okmányokat akkor másolták le, amikor azokat izraeli kötődésű személyeknek adták át Izraelben vagy más országokban. A külügyminiszter "tűrhetetlennek" nevezte a brit útlevelekkel történt visszaélést.

Dubaj az izraeli hírszerzést, a Moszadot vádolja Mahmúd al-Mabhúhnak, a Hamász katonai szárnya egyik vezetőjének meggyilkolásával. Megállapította, hogy egy 27 tagú osztag hamis európai és ausztrál útlevéllel jutott be az országba. Izrael nem erősítette meg és nem is cáfolta felelősségét. Az útlevél-hamisítás ügyében vizsgálat folyik Írországban és Franciaországban is.

Miliband rámutatott, hogy az izraeli akció brit állampolgárokat veszélyeztetett, és durván semmibe vette a brit szuverenitást. Mint mondta, az a tény, hogy Izrael Nagy-Britannia szoros üzleti, személyes és politikai kapcsolatokkal rendelkező szövetségese, "sértéssel tetézi a sérülést", amelyet az ügy okozott. A külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Nagy-Britannia támogatni fogja Izrael békére és biztonságra irányuló törekvését, de teljességgel elfogadhatatlannak nevezte az izraeli akciót.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását