2024. május 10. - Ármin, Pálma

Nincs eredmény a két fél között

Hétfőn is eredménytelenül zárult az LMP és az abból kivált Párbeszéd Magyarországért Párt egyeztetése a Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti frakciójának sorsáról. A távozók a két párt közös képviselőcsoportjaként működtetnék tovább a frakciót, az LMP képviselői ezt nem fogadják el - derült ki a találkozó utáni nyilatkozatokból.
2013. február 4. hétfő 12:01 - HírExtra
Heltai László, a Lehet Más a Politika választmányi szóvivője a megbeszéléseket követően újságíróknak annyit mondott, hogy nem közeledtek az álláspontok, de várhatóan még a héten újra tárgyalóasztalhoz ülnek a felek és a héten lezárulhatnak a tárgyalások. A folytatás időpontjáról még nem született döntés, de a szóvivő úgy fogalmazott: mindkét félnek érdeke, hogy valamiféle megoldásra jussanak.

A Párbeszéd Magyarországért egyik alapítója, Karácsony Gergely képviselő az MTI-nek - megerősítve a szóvivő szavait - elmondta: a hétfői tárgyaláson azt javasolták, hogy a parlamenti képviselőcsoport a két párt közös frakciójaként működjön tovább, de úgy tűnik, hogy ezt a másik fél nem tudja elfogadni.

Heltai László újságírók előtt rögzítette, hogy az LMP képviselői folytatják azt a munkát, amire a párt alapításakor vállalkoztak és jelenleg is az országot járják, hogy az emberekkel megismertessék ökopolitikai programjukat.

Arra is kitért, hogy az LMP országos választmányának felkérésére Róna Péter közgazdász úgy döntött, visszatér az Ökopolisz nevű pártalapítvány társelnöki posztjára, amelyről még november végén mondott le.

Az LMP tavaly novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amely kizárta a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást ad arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról. A határozat elfogadása után lemondott posztjáról Jávor Benedek frakcióvezető, valamint két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea. Ezután a három politikus öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársával együtt megalapította a Párbeszéd Magyarországért Platformot.

Az LMP idei, január végi kongresszusa úgy döntött, hogy nem változtat a korábban elfogadott stratégián. Ezt követően a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak. A platform képviselői akkor hangsúlyozták, szeretnék, ha egyben maradna a parlamenti frakció, ezért tárgyalásokat kezdenek az LMP-ben maradókkal.

Vasárnap Jávor Benedek és Szabó Tímea bejelentették, hogy a platform párttá alakul és Párbeszéd Magyarországért néven folytatja munkáját. Szabó Tímea egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a Lehet Más a Politikából kivált nyolc képviselő nem adja vissza a mandátumát. Az újságírók felvetésre hozzátette: egy LMP nevű frakcióban nem maradnának, éppen ezért javasolnák, hogy a képviselőcsoportot kereszteljék át LMP - Párbeszéd Magyarországért névre. Szavai szerint ez jogilag lehetséges, de - mint mondta - a kormányoldal meg tudja akadályozni a lépést.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását