2024. április 19. - Emma

A létszám kisebb lett

Jelentősen kisebb létszámmal indulhat igazgatásszervező szak a Debreceni Egyetemen (DE) - mondta az egyetem állam- és jogtudományi karának dékánja csütörtökön az MTI-nek.
2013. január 24. csütörtök 11:39 - HírExtra
Szabadfalvy József emlékeztetett arra, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló jogszabály rögzíti, hogy más intézményekben csak a közigazgatási miniszter engedélyével lehet igazgatásszervező képzést hirdetni.

Az engedélyezési eljárás határideje szerdán lejárt és ezen a napon Fábián István rektor meg is kapta Navracsics Tibor minisztertől az értesítést arról, hogy indulhat igazgatásszervező szak Debrecenben is.

A dékán azonban a keretszámok kapcsán nehezményezte, hogy míg tavaly nem volt korlátozva a felvehető hallgatók létszáma, addig idén alapképzésre nappali és levelező tagozaton összesen 50 hallgató vehető fel, míg közigazgatási menedzser mesterképzésre nappali és levelező tagozaton összesen 30.

Szabadfalvy József összehasonlításképp bemutatta, hogy tavaly alapszakra összesen 170, mesterszakra pedig 105 diák jutott be. Ahogy idén, úgy már tavaly sem volt államilag támogatott hely a képzésekre.

Emlékeztetett arra is, hogy a jogszabály értelmében a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez került az összes államilag támogatott hely az említett alap- és mesterszakokon, továbbá az 530 önköltséges alapszakos helyből 320. A maradék 210 alapszakos helyen osztozik a Debreceni Egyetem a Miskolci Egyetemmel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, valamint a győri Széchenyi István Egyetemmel.

A mesterszakon felvehető 315 költségtérítéses helyből 190 került a közszolgálati egyetemhez, 125 pedig az felsorolt négy intézményhez.

Szabadfalvy József véleménye szerint ez magával hozza majd a ponthatárok jelentős mértékű növekedését, ugyanakkor - mint mondta - az ilyen fajta centralizáció diszkriminatív és nem szolgálja a közigazgatási képzés színvonalas folytatását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását