2024. május 7. - Gizella

A kommunista bűnökkel foglalkozik a Parlament

A Fidesz-KDNP-frakciószövetség felkérte a kormányt, hogy május 15-ig dolgozza ki azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik a kommunista rendszer bűneit feltáró Nemzeti Emlékezet Bizottsága létrehozását – közölte hétfőn a Fidesz frakcióvezetője.
2012. március 19. hétfő 12:11 - HírExtra
Lázár János az Orbán Viktor miniszterelnök részvételével megtartott frakcióülést követő sajtótájékoztatón elmondta: a nem politikusokból, hanem szakértőkből álló Nemzeti Emlékezet Bizottságának még ebben a parlamenti ülésszakban, vagyis június végéig fel kell állnia.

A bizottság feladata lesz, hogy megnevezze a kommunista diktatúra vezetőit, és azt, hogy kit, milyen felelősség terhel. Vizsgálnia kell a lusztráció kérdését, vagyis hogy a korábbi vezetők hogyan vehetnek részt a közéletben, valamint a kommunista párt szerepét, a volt kommunista vezetők nyugdíjának kérdését, a pártvagyon sorsát, továbbá a Belügyminisztérium, az erőszakszervezetek működését. Az intézmény nem ideiglenesen, hanem akár több évtizeden át működhet, és maga is javaslatokat tehet a feltárandó kérdésekre - hangzott el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását