2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ködbe vesző Malév privatizáció?

A Jobbik sajnálattal vette tudomásul, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) megszüntette a nyomozást a Malév privatizációjával kapcsolatban - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Volner Jénos.
2012. március 6. kedd 10:49 - HírExtra
Jobbik frakcióvezető-helyettese emlékeztetett rá, hogy még 2010 májusában tett feljelentést a Malév privatizációs ügyletei kapcsán különösen jelentős kárt okozó csalás és a számviteli fegyelem megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt. Volner János akkor azt mondta: "a menedzsment eltitkolta azt, hogy 32 millió euró viszontgaranciát nyújtottak a 32 milliós vételár mellé".

A BRFK el is rendelte a nyomozást, amelynek a megszüntetéséről szóló határozatot a napokban küldték meg Volner Jánosnak azzal az indoklással, hogy semmilyen jogszabályba nem ütközött a légitársaság 2005-ös privatizációja.

Volner János úgy fogalmazott: az elszámoltatás a Malév ügyében lényegében véget ért. A Jobbik szerint a fideszes elszámoltatások sok esetben "szerény eredménnyel" jártak, érdemi hatásuk pedig nem volt. "Sajnálatos, hogy a Fidesz nem képes és nem is akar ténylegesen elszámoltatni" - tette hozzá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását