2024. május 8. - Mihály

MSZP: hiteles gazdaságpolitikát

Az MSZP a gazdaságpolitika hitelességének helyreállítását várja Orbán Viktor miniszterelnöktől, ennek első lépéseként olyan gazdasági minisztert javasolnak, "akinek szavára odafigyel a világ".
2011. december 11. vasárnap 12:25 - HírExtra
Burány Sándor, a párt országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján bírálta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptemberben benyújtott költségvetési javaslatát, "amelyről mára kiderült, - már a kormány is belátta -, hogy a benne foglalt számok tekintetében semmit nem ér."

Szavai szerint már a kormányfő is rájött arra, amit "az egész világ lát", hogy a számok tarthatatlanok; abban azonban téved, hogy külső körülményekben keresi a hibát. A parlament gazdasági bizottságának szocialista tagja szerint ősz óta szinte semmi nem változott a külgazdaságban, "egy dolog változott: a maradék hitelessége is odalett a kormánynak."

Az MSZP-s politikus úgy vélekedett, Magyarországnak a legtöbbet a hiteltelenség árt, ez az oka az államadósság növekedésének, a "rossz forintárfolyamnak". Hiteles gazdaságpolitika esetén lett volna tényleges hatása annak, hogy "a lenyúlt nyugdíjpénztári vagyonnal csökkentették az államadósságot, de lényegében az történt, hogy ezt a pénzt eltapsolta a kormány" - mondta Burány Sándor.

A szocialista képviselő úgy fogalmazott: "Jelenleg egy gazdaságért felelős minisztere van a kormánynak, őt viszont nem lehet tanult emberek közé beengedni", hozzátéve, véleménye szerint Matolcsy Györgyöt ma a világban sehol nem fogadják el hiteles tárgyalópartnerként.

Kijelentette, azt várja Orbán Viktortól, hogy állítsa vissza a gazdaságpolitika hitelességét, elsősorban azzal, hogy "olyan embert ültet a miniszteri bársonyszékbe, akinek a szavára odafigyel a világ." Emellett be kell ismerni, hogy "hazudtak, de legalábbis tévedtek" abban, hogy a "szabadságharc" lefolytatható olyan körülmények között, amikor az ország gazdasága a külpiacoktól függ - tette hozzá. 
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását