2024. május 7. - Gizella

Nincs koalíciós feszültség

Nincs koalíciós feszültség a fővárosi MSZP és SZDSZ között a BKV használtbusz-beszerzési tender kapcsán - cáfolta a két frakció vezetője az MTI-nek csütörtökön az erről szóló lapinformációkat. John Emese (SZDSZ) elmondta, hogy semmilyen negatív jelzést ne
2008. február 15. péntek 07:08 - Hírextra

Közölte, hogy szakmai véleménynyilvánítások voltak ez ügyben Lakos Imre városüzemeltetési bizottság elnök és Dancs Gábor közlekedési tanácsnok részéről. A frakcióvezető rámutatva, hogy a busztendert teljesen szakpolitikai kérdésnek tekintik, felhívta a figyelmet arra is, hogy ez ügyben vizsgálatot kell lefolytatni.

John Emese cáfolta azt a Népszabadság című lapban megjelent hírt is, miszerint az SZDSZ gyengíteni szeretné Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyettes pozícióját. Közölte, azt szeretné, "ha együttműködve tudnának tisztán látni ebben az ügyben". A politikus rámutatott, ha Lakos Imre nem lép, nem kezdeményezi ez ügyben a szakbizottság összehívását, akkor rajta marad a felelősség. A városüzemeltetési területért a városvezetésben természetesen Hagyó Miklós felel, de "egy ilyen gyanú esetén, ami felmerült" elengedhetetlen, hogy az SZDSZ szakpolitikusai fellépjenek, főként ha az önkormányzati testület felelős vezetői - jegyezte meg.

John Emese hangsúlyozva, hogy jelenleg nincs szó vezetőváltásról a BKV-nál, leszögezte azt is, ha bármikor ilyen helyzet lenne, ragaszkodik pályázat kiírásához erre a posztra.

A Népszabadság című lap csütörtökön azt írta: a szocialisták nehezményezték, hogy a szabaddemokrata politikusok Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesre próbálták "rátolni" a buszbeszerzési botrányt, miközben az SZDSZ-es Lakos Imre által vezetett bizottság is jóváhagyta korábban a busztendert. A lap szerint az MSZP eddig nem kontrázott az SZDSZ-politikusok bírálatára. De ha ez így folytatódik, fel fogják venni a kesztyűt - nyilatkozták a lapnak név nélkül nyilatkozó MSZP-sek.

Steiner Pál (FMSZP) is leszögezte, hogy nincs semmilyen koalíciós feszültség. Mint mondta,az MSZP-frakció saját kérésére meghallgatta a héten Antal Attila BKV-vezérigazgatót. A szocialisták egyetértetek a Főpolgármesteri Kabinet döntésével, hogy a BKV felügyelőbizottsága vizsgálja ki az ügyet, és várják ezt a jelentést.

Steiner Pál közölte, hogy a szocialisták részéről semmilyen üzenet nem hangzott el a koalíciós partnernek a frakcióülésen. Azt nem vitatta a politikus, hogy a frakcióülésen szóba került Lakos Imre véleménye. Ez azonban már a kabinet ülésén is felvetődött - jegyezte meg.

A frakcióvezető megjegyezte: a kabinet ülésén ő valóban szóvá tette azt, hogy a koalíciós partnerek között nagy hangsúlyt kell fektetni az egyeztetésekre. A koalíciós partner bizottsági elnök nem teszi helyesen, ha konzultáció nélkül összehív egy bizottsági ülést. "Ezt a véleményt most is fenntartom" és ez nem függ össze a BKV busztender ügyével. Bármilyen rendkívüli bizottsági ülés összehívása előtt a szabaddemokrata elnöknek egyeztetnie kell a koalíciós partnerrel - hangsúlyozta a frakcióvezető.
Steiner Pál nem kívánt reagálni azokra a lapinformációkra, hogy egy, vagy több, esetleg az egész BKV felső vezetés távozhat rövidesen a posztjáról. Közölte, hogy nincs véleménye ez ügyben, nem is lehet. Erre megvannak az illetékes javaslattevő szervek. Az ügy a gazdasági bizottság hatáskörébe tartozik "és ha valaha is egyáltalán sor kerül ilyen javaslatra, előtte az MSZP-frakció meg fogja tárgyalni". Nem ismert a frakció előtt ilyen javaslat, ez jelenleg nem több sajtópletykánál - szögezte le.

Lakos Imre az MTI-nek határozottan cáfolta azt a lapinformációt, miszerint az általa vezetett bizottság hagyta volna jóvá a buszvásárlási tendert. Közölte, hogy a testületnek nem is volt alkalma jóváhagynia ezt, mivel a tendert a BKV írta ki. Mindaddig a BKV belügye volt az egész kérdés, míg január végén a Fővárosi Közgyűlés elé nem került a buszvásárláshoz szükséges pénzátcsoportosítási kérelem.

A szabaddemokrata politikus hangsúlyozta, hogy számára nem az a kérdés, hogy mi van a tenderrel, hanem az , hogy mi lesz a városban, lesznek-e új vagy használt buszok, illetve hogy mi a helyzet a cég járműbeszerzési programjával.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását