2024. április 20. - Tivadar

Borkai: hat kórházban különleges ellátást kapnak az olimpikonok

Négy egyetemi klinikán, valamint Miskolcon és Győrben, a megyei kórházakban a jövőben különleges sportegészségügyi ellátásban részesülhetnek a jövő nyári, londoni ötkarikás játékokra készülő magyar olimpikonok.
2011. június 23. csütörtök 10:57 - HírExtra
Ezt Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke jelentette be az m1 tévécsatorna csütörtöki Ma Reggel című műsorában. A sportvezető Czene Attila sportért felelős államtitkár társaságában az Olimpiai nap alkalmából volt a műsor vendége, ugyanis 1894-ben ezen a napon alapították meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot.

"Kilencvennyolc százalékban már megoldódott az olimpiai felkészülés orvosi hátterének kérdése – fogalmazott Borkai, majd hozzátette: - Az elmúlt hónapokban folyamatosan egyeztettek a sportért és az egészségügyért felelős vezetők, és megállapodás született arról, hogy négy egyetemi klinikán, továbbá Miskolcon és Győrben, a megyei kórházakban lesz lehetősége a Londonra készülő négyszáz olimpikonnak úgymond különleges bánásmódban részesülnie. Ez ahhoz szükséges, hogy ha valamilyen sérülés vagy betegség történik, akkor a versenyzők minél hamarabb vissza tudjanak jönni a sport világába, azaz biztosítani tudjuk a nyugodt felkészülést a számukra."

A MOB elnöke hangsúlyozta, ehhez az utolsó lépéseket Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak kell még megtennie: "Szerintem ez pár héten belül meglesz, s akkor ezek a klinikák és kórházak valóban tudják az olimpikonokat fogadni és megfelelő ellátásban részesíteni."

Borkai beszélt arról is, hogy eddig 29 magyar versenyző szerzett kvótát a jövő évi olimpiára, de kiemelte, hogy a kvalifikációs versenyek még sokáig folytatódnak. Az elnök úgy kalkulál, hogy ha a férfi és női vízilabdázók, valamint a férfi kézilabdázók kvalifikálják magukat, akkor 140-150 magyar versenyző lehet ott Londonban, amennyiben ez nem sikerül, akkor viszont jóval kisebb lesz a létszám.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

niemand
2011. június 23. 15:49
Jó lenne, ha az átlagembert legalább egy klinikán rendesen ellátnák...
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását