2020. október 21. - Orsolya

Szűkül a muzeumokat ingyenesen látogatók köre

Június végétől szűkülhet a múzeumi kiállításokat ingyenesen, illetve kedvezményes jeggyel látogatók köre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) szerint ugyanis a hatályos rendelet indokolatlanul széles körben állapítja meg, ki részesülhet múzeumi kedvezményben.
2011. május 5. csütörtök 14:15 - HírExtra
A 70 év felettiek kikerülhetnek az ingyenesen látogatók köréből, a tárca ugyanakkor bevezetne új, családi kedvezményt. A kormányzati honlapon csütörtökön jelent meg az a még egyeztetés alatt álló vezetői összefoglaló, amely rögzíti a tervezett előterjesztést.

A Nefmi szerint az ingyenes vagy kedvezményes jegyet váltók arányának magas száma az elmúlt évek viszonylatában már trendként értelmezhető. Adataik alapján 2009-ben a látogatók 42 százaléka ingyenesen lépett be a múzeumi kiállításokra: ez csaknem négymillió embert jelent, ami 500 forintos átlagos kieső jegyárral számolva kétmilliárd forint bevételkiesést okoz.

"Külön gazdálkodási nehézséget, intézményi ráfizetést jelent, hogy az ingyenes látogatók után is áfa-kötelezettség áll fenn, így az intézmények a nem realizálódó bevétel után is kénytelenek adózni" - mutatnak rá a dokumentumban, hozzátéve, hogy a muzeális intézmények jegybevétele 2009-ben összesen 3,2 milliárd forint volt, amelyhez képest a kétmilliárd forint hatalmas kiesésnek számít.

Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a központi szabályozás mellett az intézmény vezetője vagy fenntartója bővítheti a kedvezményezetti kört.

Az elképzelések szerint a 70 év felettiek kikerülnének az ingyenesen látogatók köréből, 62 év felett ugyanis félárú jegyet kellene váltani. Nem lenne díjtalan a belépés a felsőoktatásban foglalkoztatott oktatóknak sem. A fiatalok jegyárai lényegében változatlanok maradnak.

A jelenleg hatályos kormányrendelet szerint díjtalanul látogathatják a muzeális intézményeket a hat év alatti kiskorúak, a fogyatékossággal élők, valamint egy kísérőjük, a miniszter által kiadott szakmai belépővel rendelkezők, valamint a nemzetközi szerződések alapján erre feljogosítottak. Díjtalan továbbá a belépés az Európai Gazdasági Térség (EGT) állampolgárai számára, ha 70. életévüket betöltötték; ha közoktatásban dolgozó pedagógusok, illetve felsőoktatásban foglalkoztatott oktatók; ha az adott ország jogszabályainak megfelelően bejegyzett, működési engedéllyel rendelkező, illetve akkreditált közgyűjteményekben vagy közművelődési intézményekben szakmai munkakörökben foglalkoztatott dolgozók; valamint az állami fenntartású muzeális intézmények állandó kiállításaira, amennyiben 26. életévüket még nem töltötték be, és előzetes bejelentés alapján, szervezett oktatás keretében, csoportosan érkeznek.

Ingyenesen látogathatják a múzeumokat minden hónap egyik hétvégéjének az intézmény által meghatározott napján a 26 év alattiak és a 18 év alattiakat kísérő, legfeljebb két közeli hozzátartozó. A nemzeti ünnepeken mindenki számára díjtalan a belépés.

Jelenleg 50 százalékos belépődíjat fizetnek az Európai Gazdasági Térség 6 és 26 év, valamint 62 és 70 év közötti állampolgárai.

A tervezett szabályozás szerint azon EGT-állampolgároknak lenne továbbra is ingyenes a múzeumi belépés, akik hat év alattiak; akik fogyatékossággal élnek - plusz egy kísérőjük -; akik a miniszter által kiadott szakmai belépővel rendelkeznek; akik a múzeumi szakmai szervezeti tagságuk alapján erre jogosultak; valamint a közoktatásban dolgozó pedagógusok.

Továbbra is díjtalanul látogathatnák a muzeális intézmények állandó kiállításait az EGT-állampolgárok minden hónap egyik hétvégéjének a muzeális intézmény által meghatározott napján, ha a 26. életévüket még nem töltötték be, valamint a 18 év alattiakat kísérő két közeli hozzátartozó.

Fél áron tekinthetnék meg az állandó és időszaki kiállításokat a 6 és 26 év közötti, valamint a 62 év feletti, továbbá a legalább két, 18 év alattit kísérő egy vagy két közeli hozzátartozó - kivétel akkor, ha az említett hétvégén ingyenesen mehetnek be.

A nemzeti ünnepeken továbbra is díjtalan lenne a múzeumok látogatása.

A módosított kormányrendelet - amelyhez május 24-ig várják a véleményeket - június 30-án lépne hatályba.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását