2024. április 20. - Tivadar
Túlzott deficit eljárás. Nem hangzik túl jól. Nem is jelent túl jót. Az Orbán-kormány most ez ellen a költségvetési hiányhoz kapcsolódó jelenség ellen harcol. Vajon keresztbe tesz-e az Európai Unió?
2011. február 21. hétfő 11:59 - HírExtra
Ötszázharminc milliárd forintot kaszált az állam (a költségvetés) a magánnyugdíjvagyon bekebelezésével. Ezzel a pluszösszeggel érik el Orbánék, hogy a 2011-es államháztartási hiány nem fogja földhözvágni az országot. Köszönhető mindez az úgynevezett egyszeri bevételnövelő hatásoknak, mint amilyen például a magánnyugdíjpézek bekebelezése.

Kiszámolják, hogy jó legyen

Így jön ki a végén, hogy idén a költségvetési hiány csak nevében lesz hiány, valójában ugyanis felesleg lesz (legalább öt százalék).

De hogy jön a képbe ez a laikusok számára szörnyedvénynek tűnő jelenség, a túlzott deficit eljárás, és mit jelent egyáltalán?

"Túlzott deficit akkor áll fenn, ha egy uniós ország nem teljesíti a maastrichti szerződésben a fenntartható államháztartási helyzetre vonatkozó követelményeket, elsősorban a költségvetési hiánya meghaladja a GDP három százalékát, illetve az államadósság a hatvan százalékát" - szól a hivatalos definíció.

Mégsem lesz jó?


A gyakorlatban ez azt jeletni, hogy ebből akkor tud kilépni Magyarország, ha csökkenteni tudja a struktúrális deficitjét. Némi veszély rejlik azonban abban, hogy a tavalyi évvel ellenkezően idén nem fogja tudni csökkenteni a kormány ezt a struktúrális deficitet, azaz rossz marad a költségvetés ilyen szempontú egyenlege.

Idén tehát esélyünk sem lesz megszabadulni a szörnytől, a túlzott deficit eljárástól, ez pedig érdekelheti az Európai Uniót is.

A legjobb persze az lenne, ha sikerülne az idei büdzsét is úgy alakítani, hogy a nyugdíjpénzek hatásától függetlenül is három százalék alatt maradjon a GDP-arányos hiány. Az Unió is ezt látná a legszívesebben.

Mégis jó lesz...

Csakhogy hosszú távra tervez a kormány, legalábbis az EU ezt látja (ezt láttatják vele?). Ha ugyanis a kormány azt akarta volna, hogy több évre tudja csökkenteni a költségvetés hiányát a magánnyugdíjpénzekből, akkor el kellett volna húznia a folyamatot több évre. Csakhogy a kormány azt hangoztatja, hogy adósságvisszafizetésre fogja fordítani ennek az összegnek a nagy részét.

Nem mellesleg az egyszeri bevételek nagy hátránya, hogy - mint a vevük is mutatják - nem jelentkeznek maguktól minden évben.

Ráadásul előfordulhat, hogy az Európai Unió keresztbe tesz valamelyik pénzszerző intzékedés, mondjuk az egyik válságadó esetében.

És ha beszól az EU?


Arra ugyan már szinte semmi esély nincs, hogy a magánnyugdíjpénzek esetében az országra "borítsák az asztalt", nagy kérdés viszont, hogy mihez kezd az EU a válságadók által érintett külföldi tulajdonú multicégek a különadójukat sérelmező panaszával. Egy az uniós gazdasági ügyekben jártas bennfentes szakember szerint "a versennyel foglalkozó főigazgatóságnak lehet még vizsgálnivalója az üggyel kapcsolatban".

Folyik hát a számháború, miközben az Orbán-kormány százmilliárdokat tologat egyik helyről a másikra, mintha csak valami gagyi stratégiai társadalomépítő játékot játszana a neten aranytallérokkal, ahol a nép a játék állásától függően hol többet, hol kevesebbet adózik. A lényeg persze, hogy a végén stimmeljenek a számok.

Mi a teendő ennek érdekében?

Először is, muszáj lesz egy olyan költségvetést kitalálni jövőre, ami trükkök nélkül, önmagában is magával hozza a három százalék alatti hiányt.

Aztán pedig 2013-ban jöhet egy szintén a realitásokon alapuló, "sok determinációval terhelt" büdzsé.

Fájni fog?


Hogy ezekre 2011 elején egyelőre vajmi kevés garancia létezik?

Pont ezért nem árt egy olyan hosszútávú program sem, minek segítségével könnyebb lesz a 2013-as számok összeállítása. Ez lenne a nemrég megszellőztetett hatszázmilliárdos csomag. Csakhogy ennél egy kicsit (vagy nem is olyan kicsit) nagyobb kell(het) majd. Ez pedig akár az adócsökkentési ígéretek visszavonását is jelentheti - vagy rosszabb esetben egyéb megszorításokat.

Nem villámháborút vív tehát a kormány a számokkal, ugyanakkor Orbán Viktorék kezében van az eszköz, hogy ne is válljon állóháborúvá...

A kormány szerint
"A kormány a konvergencia programban vállaltakkal összhangban a 2010-es 3,8 százalékról folyamatosan csökkenti a GDP-arányos államháztartási hiányt és munkahelyteremtő intézkedéseivel járul hozzá a gazdasági növekedés beindulásához. Ennek nyomán a 2010-es 80 százalékról 2014-re 70 százalék alá csökken a GDP-arányos államadósság" - állítja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). "Magyarország újjászervezési programjának kiindulópontja a magyar államháztartás jelenlegi szerkezete. Az államháztartást érintő változtatásokra elsősorban azokon a területeken van szükség, ahol a magyar költségvetés nemzetközi összehasonlításban sokat költ, vagy sok adót von el, vagy a rendelkezésre álló források felhasználása a nemzetközi átlagnál alacsonyabb hatékonyságú. Ezek alapozzák meg a kormány intézkedéseit."

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását