2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ebben átlagonfelüliek vagyunk!

Fontos, hogy a fogyasztók tudatosan keressék a minőségi és a magyar termékeket - mondta Kardeván Endre élelmiszerlánc felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár.
2011. január 27. csütörtök 07:10 - HírExtra
A Vidékfejlesztési Minisztérium többfunkciós agrárgazdasági modell kialakításán dolgozik, amelyben az értékes, egészséges és biztonságos élelmiszerek előállítása mellett gondoskodni lehet a táj, az élővilág, a vízbázisok, továbbá a talajok termékenységének megőrzéséről, a vidék
fenntarthatóságáról.

Mindeközben az is fontos, hogy az itt dolgozó emberek munkát és megélhetést találjanak maguknak és családtagjaiknak egyaránt - hangsúlyozta az államtitkár.

Kardeván Endre szólt arról is, hogy a magyar élelmiszerek biztonsága továbbra is meghaladja mind a világ, mind Európa átlagát.

Ennek jellemzésére szolgál, hogy az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyorsveszély-jelző rendszerének kimutatása szerint 2010-ben a kockázatosnak ítélt bejelentések sorában a magyar termékek mindössze 0,5 %-ot képviseltek. Ugyanez az alacsony kifogásolási arány nem mondható el az élelmiszerimportunkban jelentős szerepet játszó országok esetében.

A minisztérium vezetése továbbra is a magyar fogyasztók védelmét tartja a legfontosabbnak. Az államtitkár meggyőződése szerint a biztonság szerepe a jövő élelmiszerpiacán jelentősen felértékelődik.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt két évtizedben a szakmabeliek kevés vitatottabb fogalommal találkozhattak, mint a "magyar termék." Ezért a Vidékfejlesztési Minisztérium rendelettel is szabályozni kívánja, hogy mi számít magyar terméknek.

Ez a rendelet tisztább helyzetet teremt a hazai élelmiszerpiacon, hiszen a hatóság innentől kezdve teljes jogalappal tudja majd kiszűrni a fogyasztókat megtévesztő élelmiszereket. Még ebben az évben szeretnénk elérni, hogy csak az a termék nevezhesse magát magyarnak, amelyről hitelesen állítható, hogy valóban az - jelentette ki Kardeván Endre.

Az államtitkár szerint Magyarország a jövőben nem az olcsó tömegtermékek piacán lehet elsősorban sikeres. "Meg kell találnunk azokat a minőségre alapozó termékláncokat, amelyeket a vállalkozók összefogásával és kormányzati közreműködéssel nemzetközileg is sikeressé tehetünk. Mindannyiunknak: vállalatoknak, fogyasztóknak, munkavállalóknak, és ebből adódóan a kormányzatnak is ez most a legfontosabb érdeke - mondta Kardeván Endre.

A január 26-ától 29-ig tartó legjelentősebb agrárgép kiállításán ma az államtitkár Innovációs Díjakat és Okleveleket adott át a nyertes pályázóknak.

A budapesti Hungexpo területén jelentkező Agro+Mashexpo-n 220 magyar és külföldi kiállító vesz részt, bemutatkoznak a Szőlészet és Borászat, valamint a Magyar Kert képviselői is. Az idén az EU Brüsszeli Bizottsága is jelen lesz standdal és szakmai programokkal a fórumon.

A három kiállításhoz több mint hatvan előadás kapcsolódik, szó lesz többek között a KAP jövőjéről, az állattenyésztés helyzetéről, a fiatal magyar gazdák törekvéseiről, a bioüzemanyagok felhasználási lehetőségeiről.

Szakmai beszélgetéseket is rendeznek: Szabó Csaba miniszteri megbízott részvételével a vörösiszap katasztrófa utáni tájrehabilitációról, V.Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár részvételével pedig a magyar vidék jövőjéről.
Forrás: Objektív Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását