2024. április 19. - Emma

Nincs fűtés a színházban

Nincs fűtés a budapesti Katona József Színházban, és ez az állapot akár egy hétig is eltarthat, de az előadásokat minden körülmények között megtartják - mondta az intézmény ügyvezető igazgatója vasárnap az MTI-nek.
2011. január 23. vasárnap 14:33 - HírExtra
Vasárnap reggel a kéményseprő vállalat és az V. kerületi városüzemeltetési kft. munkatársai a Petőfi Sándor utcai épületben megállapították, hogy a gáztüzelésű központi kémény több helyen lyukas, használata tilos, életveszélyes, ki kell cserélni. A munkálatok várhatóan 7 napig tartanak, ez idő alatt nem lesz fűtés sem a színházban, sem az épület mintegy 30 lakásában, ami hozzávetőleg száz lakót érint - mondta Mattyasovszky Bence.

A színház jövő pénteken mutatja be Moliere A mizantróp című darabját, a jövő hét próbahét, szerdán főpróba, a színészeknek reggel, este próbálniuk kellene, de máris érezhetően csökken a hőmérséklet az épületben - tette hozzá a színház vezetője, aki azonban azt is elmondta: a szakmai vezetéssel egyeztetett álláspont egyelőre az, hogy előadás nem maradhat el.

A művészek akár pulóverben, kabátban is megtartják az előadásokat, a kollégák forró teát fognak osztani azoknak, akik ilyen körülmények között is kitartanak a színház mellett. Természetesen, aki szeretné visszaváltani a jegyét az megteheti, de ezekkel a kérdésekkel kapcsolatos végleges döntéseket a jövő hét közepén kell majd meghoznia a színház vezetésének - mondta Mattyasovszky Bence.

Az ügyvezető igazgató ugyanakkor megjegyezte azt is: óvatosan, de bizakodnak az érintett hatóságok segítőkészségében, mert akkor talán mégsem tart hét napig egy kilyukadt kéményt kicserélni.

A Fővárosi Gázművek munkatársa szombaton az MTI-nek azt mondta: a kazán égésterméke visszaáramlott a ház udvarába. A szakemberek mérései szerint magas volt a levegő szén-monoxid-szintje, ezért zárták el a gázt.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását