2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Budai újabb feljelentése a filozófus ügyben

Két újabb filozófuspályázat ügyében tett feljelentést a rendőrségen az elszámoltatási kormánybiztos pénteken.
2011. január 21. péntek 11:35 - HírExtra
Budai Gyula az MTI-nek azt mondta: a Magyar Nemzet tényfeltáró írásai alapján döntött úgy, hogy bekéri annak az öt pályázatnak a dokumentációját, amely a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) által kiírt felhívásokon nyert.

Ezek közül pénteken kettő ügyében tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon ismertetlen tettes ellen büntetőfeljelentést jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és hűtlen kezelés gyanúja miatt. A két pályázat közül az egyik projektvezetője Vajda Mihály, a másiké pedig Heller Ágnes volt - ismertette a kormánybiztos.

Budai Gyula szerint a projekt során a pályázatban meghatározott céltól eltérően használták fel a pénzt.

A fideszes politikus először január elején tett feljelentést a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Filozófiai Kutatóintézete és az NKTH közötti 70 millió forintos támogatási szerződés miatt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását