2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A bliccelők lába alatt forró a talaj

Január 11-től a közterület-felügyelők is segítik a BKV ellenőrök munkáját. Miklós Istvánnal, a Fővárosi Közterület-Felügyelet Szolgálati igazgatóhelyettesével beszélgettünk.
2011. január 13. csütörtök 06:29 - Győry S. József
Egy elfogadott törvénymódosítás alapján január 11-től a közterület-felügyelők is részt vehetnek a jegyek és bérletek ellenőrzésében a BKV járatain. Miért volt erre szükség?

Egy vélemény
Nem ellenőrizni kellene, hanem elég pénzt adni arra, hogy megvegyem a jegyet vagy bérletet. Általában válaszút előtt állok: vagy megveszem ezeket, vagy normálisan eszem a következő fizetésig. - Az utca embere
A BKV több millió forintos pótdíjazást postázott Miskolcra, majd később kiderült, hogy nem a cím alatt lakó illető utazott jogtalanul a járatokon, hanem az egyik barátja. A fiatalember a barátja adatát adta meg az ellenőröknek amikor felszólították a pótdíjazás okán az adatai megadására. A hamis adatok közlése hatalmas mérteket öltött. A BKV ellenőrök közfeladatot ellátó és nem hivatalos személyek, így nem jogosultak az igazolványok elkérésére. A jogalkotó ezt az állapotot elégelte meg.

Mennyiben jelent plusz munkát a közterület-felügyelők számára a BKV ellenőrök segítése?

Nem pusztán a jegyellenőrzésről van szó, hanem a rongálás megakadályozásáról, a szerződés szerinti csomagméret és tiszta ruházat ellenőrzéséről is. Próbaképpen, jelenleg húsz felügyelő segíti a BKV munkatársait. Őket más területekről vontuk ki.

Gyakorlatban miként kell elképzelni az igazoltatást?


A BKV a saját ellenőreivel végzi az ellenőrzést. Amíg a bliccelő együttműködik, addig semmilyen feladata nincsen a közterület-felügyelőknek. Amikor az állampolgár megtagadja az okmányainak átadását, esetleg azzal védekezik, hogy nincsen nála irat, akkor a felügyelők tájékoztatják arról, hogy igazoltatási joguk van.

Mi történik, ha az utas ilyenkor is megtagadja az együttműködést?


Ebben az esetben az utas szabálysértést követ el. A felügyelőnek ilyenkor több lehetősége van. Ha a helyzet adott, előállíthatja az utast rendőrhatóság elé, vagy rendőri segítséget kérhet és onnantól kezdve átadja az intézkedést a rendőröknek.

A BKV ellenőrök korábban is hívhattak rendőrt, de az utasnak nem volt kötelessége megvárni őket. Most is el lehet sétálni?


Semmi sem kizárt, ám az ellenőrök és közterület-felügyelők közös fellépése fizikailag csökkenti az eltávozás esélyét. Ha három-négy ember körbevenne engem, én sem kísérelném meg azt, hogy elmenjek.

A BKV ellenőrök nem érhetnek fizikailag az utashoz, az már más kérdés, hogy ezt több esetben megszegik. A Közterület-felügyelők esetében mi a helyzet?

A felügyelőnek van testi kényszerhez joga, végszükség esetén akár lefogással is visszatarthatja az igazoltatottat, de hangsúlyozni szeretném, ez egyáltalán nem célunk.

Január elsejével lépett életbe a törvény, a gyakorlati munkát 11-én kezdték el. Milyen eredményeik vannak eddig?

A kollegáim reggel hattól este tíz óráig vannak az ellenőrzött járatokon. Tizenhét esetben tagadták meg az ellenőröktől az igazolást, ám a felügyelők felszólítására mindegyik esetben átadták az iratokat. Két állampolgár a felügyelőknek sem volt hajlandó igazolni személyazonosságát, így rendőri intézkedésre került sor.

Az egyik állampolgár átadta az igazolványát, a másik esetben központi nyilvántartó alapján lehetett beazonosítani az utas személyazonosságát. Ebben a két esetben rendőri eljárás folytatódott, mivel az állampolgár nem adta át felszólításra az igazolványát.

A közterület-felügyelők munkáját ki ellenőrzi?


A közterület felügyeletnél szolgálatvezetők működnek, akik a szolgálati idő alatt folyamatosan ellenőrzik munkatársainkat szakmai és jogi szempontok alapján is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását