2024. április 20. - Tivadar

Szijjártó: igazi európai törvényt alkottunk

Az új magyar médiatörvény egy igazi európai jogszabály: nincs olyan fontos pontja, amely ne lenne megtalálható más Európai Uniós tagállam, vagy tagállamok jogszabályaiban - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
2010. december 23. csütörtök 20:23 - HírExtra
"Megújítjuk Magyarországot, egy elkötelezett európai demokráciát építünk, melynek célja, hogy ne csak az európai országokkal legyünk versenyképesek, hanem a feltörekvő új hatalmakkal is" - olvasható a közleményben. Ennek érdekében strukturális reformokat hajtanak végre a gazdaságban, az adórendszerben, a közigazgatásban, ennek érdekében alkotjuk meg a végleges alkotmányt és alakítjuk át a médiarendszert - szögezte le.

Kifejtette: az 1990-es évek elején egy olyan demokratikus, kompromisszumokra épülő törvényt alkotott a parlament, melynek céljait ugyan senki nem vitatta, mégis komoly támadások kereszttüzébe került. Szijjártó Péter szerint a médiatörvény elfogadása előtti és utáni össztűz "kísértetiesen emlékeztet" az 1990-es évek eleji médiatörvény-viták történéseire.

Ennek kapcsán hangsúlyozta: "készen állunk az értelmes, konkrétumokat illető vitára, eszmecserékre, de eddig csak általános, politikai-ideológiai támadásokkal szembesültünk".
Közleményében felhívta a figyelmet, hogy egyesek kritikával illették a különböző médiatípusok egységes szabályozását, pedig többek között Olaszország, Franciaország és Svédország hatóságai is komplex módon szabályozzák az egyes médiaterületek működését.

A sorozatos jogsértések miatt kiszabható rendkívül súlyos büntetések - több százezer eurós bírságok és működési engedély-visszavonások - lehetőségét Németország, Finnország és Lengyelország médiatörvényei is tartalmazzák. Az új magyar szabályozás ezen felül biztosítja és egyúttal halasztó hatályúvá teszi a bírósághoz való fordulás lehetőségét is - emelte ki.
A magyar médiahatóság elnökének rendeletalkotási jogához pedig a német médiahatóság írányelv-kiadási gyakorlata adta a mintát - tette hozzá.

Az új törvény az újságírói szabadság garantálása érdekében minden eddiginél nagyobb biztonságot nyújt az informátoroknak - írta Szijjártó Péter, ismertetve, hogy az újságírók kizárólag a bíróság döntése alapján, a nemzetbiztonság vagy a közrend védelme érdekében kötelesek felfedni forrásaikat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

kocsis.tamas
2011. január 31. 21:11
KÓSA LAJOS ÉS SZIJJÁRTÓ PÉTER KIJELENTÉSE A DEVIZA HITELESEK
KÁRÁT FIZESSÉK MEG AZ UTOLSÓ FORINTIG A FIDESZ-KDNP VÁLASZTÓKÉT IS.

A DEVIZA HITELESEK PANASZA IS MEG ÉRNE EGY TÁRGYALÁST KÍVÁNCSI
LENNÉK KÓSA LAJOS ÉS SZIJJARTÓ PÉTER MENYIT KAPNA PERSZE NEM ARANYAT
VASAT RÁCS FORMÁJÁBA VALAKI ÉLETE VÉGÉIG VONJÁK A TARTOZÁSÁT A BANKOK
62.000FT MINIMAL BÉRBŐL MIT VONJANAK. HA NEM DOLDOZIK ÉHEN HAL HA DOLGOZIK
LEVONJÁK A TARTOZÁSÁT A BANKOK ADÓS FIZESS NAGYON SAJNÁLOM ŐKET EZÉRT
A FIDESZ-KDNP
KORMÁNY ARRA KÉREM ÖSSZES DEVIZA HITELES KÁRÁT FIZESSE MEG AZ UTOLSÓ FORINTIG
EGYENES BESZEG VAGY VONJÁK SZIJJÁRTÓ KÓSA FIZETÉSÉBŐL ÁRVEREZEK EL Az ö
LAKÁSUKAT KOCSIJUKAT NE AZOKÉT AKIK SAJÁT ÖN HIBÁJUKON KIVUL JUTOTTAK Az UTCÁRA
A TÁNC MÉG CSAK MOST KEZDŐDIK EZ EGY PISZKOS ÜGY TISZTÁRA MOSSUK..
................................................................................................................................................................
A SZEGEDI BIROSÁG IGAZSÁGOSAN ÍTÉLT
GYÖZÖTT Az IGAZSÁGOS DÖNTÉS
ZUSCHLAG JÁNOS 2.5ÉV BÖRTÖN ÉS NEM FEGYHÁZ ÉS
BŰNÖZÉS ÉS NEM MAFFIA ÜGY. A FIDESZ-KDNP TERJESZTETTE A HÍRT 2010
VÁLASZTÁSOKOR HOGY GYÖZÖN ÉS 2.3MADAL. LEGYEN A HIR-TV MEG AZT MONDJA MOST
MÁR HOGY HETI SZOJÁRÁS . A FIDESZ-KDNP TERJESZTETE A MAFFIA
SZÓT HOGY ZUSCHLAG JÁNOS 8.5 IS TÖBBET KAPJON
Zuschlag János IGAZSÁGOS ÍTÉLETET Zuschlag Jánosnak mindenki véleménye
számít nem érdemel 10év Fogházat
SZERIT NEM Maffia ÜGY AZT IS MÉRLEGELNI KÉNE A TISZTELT BIROSÁGNAK.
HOGY A FIDESZ-KDNP CSINÁLT BELÖLE MAFFIA ÜGYET ÉS A 2010 ÁPRILISI
ÖRSZÁG GYÜLÉSI VÁLASZTÁSNÁL EZ IS SZEREPET JÁTSZOTT A GYŐZELMÜKBE
EGYENES BESZÉD és 10 év szerintem is sok mert NEM EMBER ÖLT a 70millio Ft-ból
50millio vissza lett fizetve így csak 20millio Ft marat és ezt
zuschlag.jános is jelezte csak SZAVAI nem találtak meg hallgatásra
eddig köszönett
kocsis.tamas
2011. január 2. 21:04
BUDAI GYULA ÚR KORMÁNY BIZTOS FIDESZ-KDNP FIGYELMÉBE AJÁLOM VIZSGÁLATRA
150MILLIÁRDOS KÁROKOZÁS A MAGYAR ÁLLAMNAK
60 DEVIZA HITELES PANASZA 2010.SZEPTEMBER.
PSZÁF-NÉL

X-AKTÁK FIDESZ-KDNP Szijjártó. Péter fidesz-kdnp országgyűlési
képviselő és Kósa.Lajos fidesz-kdnp országgyülési képviselő urak a
bank adóból származó kijelentéseik miatt 150milliárd forint veszteség
érte a magyar államot és választó polgárok fizetése és pénztálcája
bánja a saját fideszes-kdnp szavazói károsítják meg és MSZP és
baloldali szavazó társaikat és akik nem politizálnak csak dolgoznak
függetlenek az egész Magyarország pénz ügyi kárát okozták amikor olyan
rendeletet, alkotak a fidesz-kdnp hogy 20ezer forint hirtelen
felindulásból elkövette lopás miatt börtön jár a kiskorúknak.
150milliárd forint minimum lemondással jár ha az ügyészég megalapítja
Szijjártó.Péter úr és Kósa.Lajos úr 150.milliárd több 20ezer forintnál
önök uraim titkárnőt és tanács adót fizetnek de minek egy országot és
saját választó polgáraikat is nehéz anyagi helyzetbe hozták
Magyarország lakosságát is legalább egyeztetnének a beszédről
sajtótájékoztató előtt 1ével begyakorlás miatt Orbán.ViktorMINISZTER
ELNÖK.ÚR .a nevét nem tudom de volt egy kijelentése egy fidesz -kdnp
képviselőnek a parlamenti ülésen utána szobájába rendelte és 4perc
múlva a döntés mondjon le mint országgyűlési képviselő jogáról ha jól
emlékezem 150milliárd hibáért mi jár a fidesz-kdnp szabályzata szerint
egy meg gondolatlan szó állásuk elvesztése nem jogerős lenne kérdezem
150milliárd büntetés nélkül meg úszható kíváncsi lennék az ügyészség
ha tárgyalná milyen végzést hozna EZ az egyenes beszéd minimum a
150milliárdot ki fogja meg téríteni hogyan kerül vissza az állam
kaszába meg mondom a fideszes-kdnp választópolgárok most is
segítségükre sietnek és kemény izzadságos 8órás 62.236ezer Ft minimal
bérért ami SZijjártó.úr és Kósa.úr hibájáért dolgozik az egész ország
hát ez a fidesz-kdnp s Szász Károly PSZÁF ELNÖKE a titkárnője mondta 60ember
jelezte panaszát.
köszönet kocsis.tamás
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását