2024. április 19. - Emma

Tarolt a Hajnalvándor az amerikai mozikban

A Narnia krónikái harmadik epizódjára, a Hajnalvándor útjára váltottak a legtöbben jegyet az előző héten az észak-amerikai mozikban, mégsem ez volt a hét sikerfilmje.
2010. december 15. szerda 10:54 - HírExtra
Visszaeső forgalom
Miután Amerikában éppen a hálaadás utáni hétvégét ülték, várható volt a mozilátogatás visszaesése, de a tavalyi évhez képest így is 3 százalékos visszaesés mutatható ki. Az elemzők szerint visszaesés egyedül a független filmeknél nem tapasztalható.
A fantáziafilm 24,5 millió dolláros bevétele mégsem mondható kielégítőnek, ha a filmsorozat előző két részét nézzük. Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény öt éve 65,6 millió dollárral, a Caspian herceg pedig három éve 55 millió dollárral debütált az amerikai és kanadai mozikban. Ettől függetlenül a filmet forgalmazó 20th Century Fox bizakodó, hiszen a hétvégén világszerte 85 országban bemutatott film első összbevétele elérte a 105 millió dollárt, mellyel a 150 millió dollárból leforgatott produkció minden bizonnyal nyereséges lesz.

Nem csak a Hajnalvándor okozott csalódást az észak-amerikai mozis berkekben. A nagy reményekkel bemutatott Az utazó című akciórománc is csupán 17 millió dolláros nyereséget könyvelhetett el, holott az alkotók – főképpen Angelina Jolie, Johnny Depp és a gyönyörű európai helyszínek bősége miatt – az első helyezésen felül több bevételt is vártak.

A harmadik helyre az Aranyhaj és a nagy gubanc című Disney-animáció került, a negyedikre a legutóbbi Harry Potter-film.

A hét győztese minden jel szerint a hatodik helyen végzett Black Swan című dráma. A Natalie Portman főszereplésével forgatott filmet csupán 90 moziban forgalmazták, mégis szert tudott tenni a több, mint 3 millió dolláros bevételre, mely mozinként máfél millió forintos bevételt jelent, lemosva ezzel a színről az első helyezett Hajnalvándort.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását