2024. április 18. - Andrea, Ilma
A hétvégén két kerekesszékes férfit kellett kimenteni a villamossínekről Kőbányán. Ez nem történt volna meg, ha akadálymentes lenne a főváros. Hegedűs Lajost, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnökét kérdeztük.
2010. december 15. szerda 15:29 - Tóbiás Gábor
Milyen határidők léteznek az akadálymentesítésre vonatkozóan?

Jelenleg három különböző törvényi határidő van hatályban. Egyrészt az állami, önkormányzati közhasználatú létesítmények akadálymentesítésének határideje: ez 2010. december 31. Az úgynevezett közszolgáltatást nyújtó szervezetek akadálymentesítési határideje 2013. december 31-e és a közösségi közlekedés eszközeinek, illetve fel és leszállóhelyeinek is 2013 vége. Ezt a három határidőt kell figyelembe venni.

Betartják a határidőket?

Teljes egészben csak az idei határidőről lehet nyilatkozni, mert a másik kettő esetében még három év hátra van, bár azért lehet prognosztizálni azoknak az esélyeit is. Az ún. közszolgáltatást nyújtó intézmények (gázművek, elektromos művek, szolgáltatást ellátó üzletek) esetében alig kezdődött meg még az akadálymentesítés. Itt húsz százalék körüli lehet jelenleg az akadálymentesített helyek aránya.

A közösségi közlekedés esetében külön kell választani a fővárosi illetve helyi autóbusz közlekedést. Budapesten nagyjából harminc százalékos akadálymentes járműparkkal lehet számolni, a távolsági buszoknál ez tíz százalék alatti. A helyközi autóbuszok esetén is egy tíz-tizenöt százalék körüli.

A sínpályás közlekedési eszközöknél ennél is rosszabb a helyzet. A vasúti közlekedésben körülbelül húsz százalékos a járműpark akadálymentes állapota. A villamosok közül pedig egyetlenegy akadálymentes pálya létezik: Budapesten a négyes-hatos vonala .

Az állami, önkormányzati létesítmények esetében körülbelül hatvanöt-hetven százalékosra tehető az akadálymentesített helyek száma. Sokat segítettek az utóbbi időben az EU-s célpályázatok.

Említette, hogy törvény szabályozza ezeket a határidőket. Valamilyen szankció is létezik arra, ha nem teljesítik időre az akadálymentesítést?

Peres eljárást lehet indítani azokkal a fenntartókkal szemben, akik nem végzik el ezeket a feladatokat. Ha erre az útra szeretnénk terelni a dolgot, akkor több tízezer pert kéne megindítani, ami nyilvánvalóan nem lehetséges. Bár a mi szövetségünk az előző években indított próbapereket és meg is nyertük őket. Tehát van erre lehetőség, de nem peres eljárásokkal kéne egy törvényt betartatni. Egy törvény léte jogkövető magatartást feltételez az állam és annak polgárainak részéről is.

Hány embert érint Magyarországon, hogy az akadálymentesség hiánya miatt nem tud teljes életet élni?

Magyarországon a fogyatékkal élőkről nagyon hiányos statisztikák állnak rendelkezésünkre. Csak saját becsléseink vannak, állami statisztikák nincsenek.

Magyarországon körülbelül háromszáz- háromszázhúszezer mozgáskorlátozott ember él, akiket a fizikai akadálymentesítés érint. Ezen túlmenően a hozzáférhetőség az a vakok, siketek, értelmi sérültek és más fogyatékossággal élő emberek számára is fontos, akár közlekedésben, akár épülethasználatban.

Ha ezt a kört nézzük, akkor ez több mint hatszázezer embert érintő probléma. A mozgáskorlátozott embereken belül, körülbelül tizenöt százalékra tehető a naponta kerekesszékkel közlekedők száma. Negyvenöt- ötvenezer fő lehet, akik kerekesszék-használók.

A hozzáférhetőséget és az akadálymentesítést nyilvánvalóan valamennyi fogyatékossági csoportra kell értelmezni. Infokommunikációs akadálymentesítés, a tájékozódást segítő akadálymentesítés és magát a fizikai akadálymentesítést együttesen érdemes vizsgálni.

A mostani kormánnyal egyeztettek már ebben az ügyben?

Ebben az ügyben konkrétan még nem hiszen érvényes egy törvény. Feltételezzük, hogy ennek a betartása valamennyi kormánynak érdeke. Abban született egyezség, hogy az EU-s programokra továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani.

Eljutattuk a kormányhoz az erre vonatkozó javaslatainkat, mert azt látjuk, hogy akadálymentesítés kizárólag az épületfenntartók saját forrásaiból nem valósítható meg. Ha viszont rendelkezésre állnak uniós források, akkor ez felgyorsulhat, mint ahogy ezt korábbi tapasztalataink bizonyították. Akkor gyorsult fel az akadálymentesítés, amikor ebbe EU-s források is beléptek.

A kormány fogyatékosügyi stratégiája
Kiemelkedően fontos a munka szerepe a fogyatékos emberek önbecsülésének szempontjából, hiszen a segély, a rokkantsági nyugdíj legtöbbször igen kevés saját maguk vagy családjuk ellátásához. A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek beszámolói szerint a fogyatékos alkalmazottak a vállalaton belüli összefogást nagyban erősítik, s csodálatos munkakedvvel fognak hozzá olyan feladatokhoz is, amelyeket a legtöbb egészséges ember nem szívesen végez. Lényeges az állami támogatás, de legalább annyira a piacra kerülés lehetőségének megteremtése, az, hogy a távol-keleti termékek helyett a vásárló a magyar árut részesítse előnyben.

2010 januárjában 979 ezer ember részesült rokkantsági nyugdíjban vagy valamilyen szociális juttatásban, ez éves szinten 350 milliárd forintot jelent. Közülük 413 ezer fő ötven évnél fiatalabb, aktív korú ember, s csupán negyvenezernek van munkája. Hazánkban magas a munkanélküliség aránya, az öregedő társadalomban az egyensúly fenntartásához viszont pótolni kell a munkaerőhiányt. „Ezt nem külföldi munkacsoportokkal kell megtenni” – hangsúlyozta Soltész Miklós. A foglalkoztatás olyan stratégiájára van szükség, amely összhangban van az ENSZ és az Európai Unió irányvonalaival, továbbá figyelembe veszi a hazai viszonyokat. „A képzés, átképzés és betanítás elengedhetetlen ahhoz, hogy a nyílt munkaerőpiacon versenyképesek lehessenek a fogyatékos emberek” – mondta Bernáth Ildikó miniszteri biztos. „Foglalkoztatásukkal a cégek megszabadulnak a 960 ezer forintos rehabilitációs hozzájárulás évenkénti befizetésétől, a fogyatékkal élők bérükből pedig – a szociális juttatásokkal ellentétben – járulékokat és adót fizetve hozzájárulnak az államháztartás bevételéhez” – fűzte hozzá. „A képesítés mellett nem feledkezhetünk meg az akadálymentesítésről sem, számos esetben leküzdhetetlen akadály a munkahely épülete és az odajutás egy mozgássérült számára. A kormány tíz év alatt egymillió munkahely teremtését tűzte ki céljául – ez kizárólag a megváltozott munkaképességűek bevonásával valósulhat meg.”

forrás: közelkép.hu

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását