2024. június 2. - Kármen, Anita

Mohammadi Astiani szabad lesz?

Állítólag visszanyerte szabadságát Szakine Mohammadi Astiani, az az iráni asszony, akit a férje meggyilkolásában való bűnrészesség és házasságtörés miatt megkövezés általi halálra ítéltek - közölte a berlini székhelyű Bizottság a Megkövezés Ellen emberi jogi szervezet szóvivője.
2010. december 10. péntek 07:36 - HírExtra
Mina Ahadi szerint az asszonnyal együtt, akinek érdekében mozgósították a nemzetközi közvéleményt, visszanyerte szabadságát fia és ügyvédje is. A hírt hivatalosan nem erősítették meg, a szóvivő szerint az iráni televízióban csütörtök este fogják bejelenteni.

Mohammadi Astianit két iráni bíróság is halálra ítélte 2006-ban a férje meggyilkolásában való bűnrészesség vádjával. Fellebbezésre az ítéletet 10 évi börtönre enyhítették, de házasságtörés miatt a megkövezés általi halálbüntetést egy másik fellebbviteli bíróság továbbra is fenntartotta. Az eset, amelyre emberi jogi szervezetek hívták fel a nemzetközi figyelmet, Nyugaton heves érzelmeket keltett, számos ország követelte, hogy a "barbár" ítéletet ne hajtsák végre.

Ugyancsak csütörtökön jelentette be egy másik emberi jogi csoport New Yorkban, hogy Iránban óvadék ellenében átmenetileg szabadon engedték azt az úttörő bloggert, akit korábban több mint 19 évi börtönbüntetésre ítéltek.

Az iráni-kanadai Hoszein Derahsant 2008 óta tartották börtönben azzal a váddal, hogy Izraelnek kémkedett. A Nemzetközi Kampány az Emberi Jogokért (ICHR) szervezet közlése szerint példátlanul magas, másfél millió dolláros óvadék ellenében kiengedték a börtönből, de várakozások szerint néhány napon belül vissza fog térni oda.

Derahsant, akit a "blog atyjának" neveznek, és aki farszi nyelven írt internetes naplójával valóságos blogforradalmat indított el Iránban, szeptemberben ítélték több mint 19 éves börtönbüntetésre, mert a vádak szerint ellenséges országokkal működött együtt, hazug propagandát terjesztett, és vallási személyiségeket sértett meg. Újságíróként dolgozott Teheránban, mielőtt 2000-ben Torontóba költözött volna. A múltban bírálta az iráni rendszert, és 2006-ban Izraelbe látogatott. Irán nem ismeri el Izraelt, és az irániaknak tilos a zsidó államba utazniuk.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását