2024. április 16. - Csongor

Putyin visszatér 2012-ben?

Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette kedden, hogy a 2008 márciusi elnökválasztás után is "hasznos akar lenni az orosz nép számára", de híreszteléseknek minősítette azokat a feltevéseket, hogy harmadik elnöki mandátumra készül pályázni.
2007. október 17. szerda 07:45 - Hírextra
A teheráni látogatáson tartózkodó orosz államfő hangsúlyozta iráni tömegtájékoztató eszközöknek adott nyilatkozatában: most semmiképp sem indul, mert tiszteletben tartja az alkotmány betűjét és szellemét, amely nem engedi meg, hogy két egymás utáni elnöki mandátumát követően harmadikra is pályázzon.

Arra a kérdésre, hogy 2012-ben újra indulna elnökválasztáson azt felelte, hogy "pillanatnyilag ezek csak híresztelések (...) Később ugyan elméletileg lehetséges volna egy újabb mandátum a törvény szerint, de a világ és Oroszország olyan dinamikusan fejlődik, hogy nem szívesen vetítenék előre" - mondta, hozzátéve: "ott szeretnék lenni, ahol hasznos lehetek az orosz népnek".

Putyin meghívta oroszországi látogatásra az iráni államfőt, és Ahmadinezsád elfogadta a meghívást. A vizit időpontját diplomáciai csatornákon később egyeztetik - áll az orosz elnök látogatásáról kiadott közös közleményben.

Október elsején Putyin bejelentette, hogy ő fogja vezetni a Kremlhez hű Egységes Oroszország listáját a decemberi törvényhozási választásokon, és azt sugallta akkori nyilatkozatában, hogy esetleg ő lehet az ország új miniszterelnöke a választások után.

Az Egységes Oroszország párt népszerűsége a bejelentés hatására 8 százalékkal nőtt alig két hét alatt.

A Közvélemény Alapítvány (FOM) felmérése szerint jelenleg a megkérdezettek 44 százaléka szándékozik az Egységes Oroszországra adni szavazatát a december 2-án tartandó parlamenti választásokon.

Gennagyij Zjuganov orosz kommunista pártja (KPRF) a szavazatok 7 százalékára számíthat (ez 1 százalékos csökkenés a két héttel ezelőtti adathoz képest).

Vlagyimir Zsirinovszkij szélsőséges Liberális-Demokrata Pártja most 5 százalékot remélhet a két héttel korábbi 6 után, s a bejutásra esélyes pártok közül a legtöbbet az elnököt szintén támogató Igazságos Oroszország vesztett: a két héttel korábbi 5 százalék után most 3 százalékra számíthat.

További három párt, köztük a Jabloko és a Jobboldali Erők Szövetsége 1-1 százalékra, az összes többi párt 1 százaléknál kevesebb szavazatra számíthat a választók mostani szándékai szerint.


Forrás: hirado.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását