2024. március 29. - Auguszta

KDNP-tisztújítás: Papp Tibor szomorú lehet

Nem érkezett sem elnöki, sem alelnöki posztra jelölés Papp Tiborra a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) decemberi tisztújítására a jelölőbizottsághoz - mondta el Csorba Béla, a bizottság elnöke szerdán az MTI-nek.
2010. december 8. szerda 13:18 - HírExtra
Papp Tibor kedden jelentette be, hogy elindulna a KDNP elnöki székéért a párt december 18-i országos választmányán, ahol a vezető tisztségviselőkről döntenek. Papp Tibor, a párt korábbi Hajdú-Bihar megyei vezetője kedden az MTI-nek azzal indokolta lépését: "alapvető elvárásunk, hogy az országgyűlési képviselőink, polgármestereink, önkormányzati képviselőink jelöléséről mi magunk kereszténydemokraták dönthessünk minden megyében, minden településen". Ez ma nem így van, főleg vidéken - vélte.

Csorba Béla úgy fogalmazott: önjelöltről lehet szó, a jelölőbizottsághoz sem az elnöki, sem az alelnöki posztra nem érkezett Papp Tiborra jelölés.

A jelölő bizottság elnöke idézte a Hajdú-Bihar megyei KDNP-választmány december 2-i határozatát, amely szerint a párt elnökének Semjén Zsoltot javasolják, míg alelnöknek többek között Harrach Pétert, Rétvári Bencét, Kalmár Ferencet, Seszták Miklóst, Simicskó Istvánt és Surján Lászlót.
(Papp Tibor 1994 óta tagja a KDNP-nek, 1996-tól 2010-ig elnökségi tag, 2003-2006 között országos alelnök, 2002-2010 között a párt Hajdú-Bihar megyei elnöke volt, valamint 1998-2010 között a hajdúdorogi városi képviselő-testületben is politizált.)

Semjén Zsolt jelenlegi pártelnök már korábban jelezte, hogy elfogadja a jelölést és elindul ismét a KDNP elnöki székéért az országos választmányon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását