2024. május 6. - Ivett, Frida

Polt Péter lett a legfőbb ügyész

Legfőbb ügyésszé választotta Polt Pétert az Országgyűlés.
2010. december 6. hétfő 20:53 - HírExtra
A képviselők a titkos szavazáson 271 igen és 91 nem ellenében, 3 érvénytelen voks mellett választották meg Polt Pétert, aki 2000 és 2006 között egyszer már betöltötte ezt a tisztséget.

Polt Péternek eskütétele után Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor kormányfő, Kövér László házelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes gratulált kinevezéséhez, míg a pártok részéről Lázár János, a Fidesz, Harrach Péter, a KDNP és Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, továbbá Szabó Vilmos, az MSZP, illetve Hegedűs Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettese köszöntötte a megválasztott legfőbb ügyészt.

Polt Péter Kovács Tamást követi a poszton, akinek mandátuma 70. életévének betöltésével december 13-án jár le.

Egy friss törvénymódosítás alapján a parlament már nem hat, hanem kilenc évre választja a legfőbb ügyészt a határozatlan időre kinevezett ügyészek közül. A jogszabály kimondja továbbá, hogy a legfőbb ügyész egészen utódja megbízatásáig gyakorolja jogkörét.

A közelmúltban az alkotmányt is módosította a Ház, ennek nyomán interpelláció - az eddigi gyakorlattal ellentétben - nem, csak kérdés intézhető a legfőbb ügyészhez az Országgyűlésben. (Polt Péter bizottsági meghallgatásán a jogállamiság erősödésének nevezte azt a parlamenti döntést, hogy az országgyűlési képviselők nem interpellálhatják a legfőbb ügyészt.)

Schmitt Pál köztársasági elnök november 26-án Kövér László házelnöknek írt levelében javasolta, hogy az Országgyűlés Polt Pétert válassza legfőbb ügyésszé. Az államfő döntése előtt egyeztetett a parlamenti pártok képviselőivel, valamint tárgyalt Kovács Tamással és a posztot korábban betöltő Polt Péterrel és Györgyi Kálmánnal.

Polt Péter 1955-ben született. 1990-1995-ben az Igazságügyi Minisztériumban volt tanácsadó, 1995 és 2000 között az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese volt, 2000 és 2006 között pedig legfőbb ügyész. 2006 óta a Legfőbb Ügyészség büntetőbírósági ügyek főosztályának vezetője. Polt Péter az 1994-es országgyűlési választásokon fideszes képviselőjelölt volt, mandátumot azonban nem szerzett.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását