2024. március 29. - Auguszta

Demonstrálnak a hajléktalanokért

A hatóságok hajléktalanokkal szembeni erőszakos fellépése miatt tiltakozik a Város Mindenkié csoport; a hajléktalan és nem-hajléktalan aktivistákat tömörítő szervezet szerint hétfőn egy fővárosi aluljáróban a Fővárosi Közterület-felügyelet és a rendőrség a terület elhagyására szólította fel az ott élőket.
2010. december 1. szerda 19:55 - HírExtra
A csoport egy hajléktalan tagja hétfő délután "a Kálvin téri aluljáróban szemtanúja volt, ahogy a Fővárosi Közterület-felügyelet a rendőrség munkatársaival karöltve az aluljáróban élő hajléktalan emberekkel szemben erőszakosan lépett fel" - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Mint írták, a szervezet tagjának beszámolója szerint az aluljáróban élő emberek rendelkeztek azzal a névre szóló, laminált igazolókártyával, amelyet a "Társadalmi megbékélés programjába" bevont hajléktalanoknak adnak ki az utcai szociális munkások, hogy elhelyezésükig elejét vegyék a "zaklatásnak".

A kártya felmutatásakor erről a megállapodásról sem a Közterület-felügyelet munkatársai, sem pedig a Közterület-felügyelet diszpécsere nem tudott - írták.

"A hajléktalan emberek nem követtek el semmilyen szabálysértést, ennek ellenére az erőszakszervezetek munkatársai az igazoltatást követően felszólították őket az aluljáró elhagyására" - áll a közleményben.

A csoport szerint az eljárás elfogadhatatlan, alkotmányellenes és embertelen. "A hajléktalan emberek, csak azért, mert nincs otthonuk, nem bűnözők. Sem a közterület-felügyelőknek, sem a rendőröknek nincs felhatalmazásuk jogellenes esemény hiányában korlátozni bárki közterület-használatát" - fogalmaztak.

A közleményben emlékeztettek: a főpolgármester november elején jelentette be, hogy a "Társadalmi megbékélés programja" keretében az utcai szociális munkások felmérik, hányan élnek a főváros kiemelt aluljáróiban és december 15-ig speciális elhelyezési formákat ajánlanak fel a számukra.

A főpolgármester akkor úgy nyilatkozott, hogy "aki még mindezen feltételek biztosítása ellenére is netán agresszív módon megpróbál ragaszkodni ahhoz, hogy az aluljárókban éljen életvitelszerűen, az törvényen kívül helyezi magát tudatosan; azzal úgy fogunk eljárni, ahogy el szoktak járni az önmagukat tudatosan törvényen kívül helyező emberekkel szemben".

A Város Mindenkié csoport tiltakozása kifejezéseként egész éjszakás demonstrációt kíván tartani a főpolgármesteri program hivatalos határidejének napján.

Az MTI megkereste a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatóságát, amely csütörtökön tájékozódik a csoport által kifogásolt hatósági fellépésről.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását