2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Szürkülnek a nappalok, korán sötétedik és a hőmérséklet is rohamosan esik, ugyanakkor ünnepeivel mégis a tél a leghangulatosabb ideje az évnek. Az adventi időszakban számos program várja a látogatókat. Ezek közül szemezgettünk.
2010. november 27. szombat 08:55 - Kancsár Edina
Budapesti Karácsonyi Vásár 2010 – Budapest, november 19 - december 29.

Advent
Az advent szó jelentése eljövetel, vagyis az ünnep négy hete alatt Jézus eljövetelét várjuk, ami a hagyományok szerint december 25-e, születésének napja. Az Advent úgynevezett mozgó ünnep, mert minden évben más napra esik a kezdete. Első vasárnapját Szent András napjához, vagyis november 30-hoz legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Az adventi koszorú négy gyertyája a négy hét vasárnapjait szimbolizálják, a hetek múlásával mindig eggyel több gyertyát kell lángra lobbantanunk, hogy karácsony szentestéjére az összes együttes fénye világítsa meg áldott ünnepünket.
Ez Budapest legnagyobb téli eseménye. A Karácsonyi Vásárra évről évre több mint hatszázezer ember látogat el egyedülálló hangulatának, kínálatának, csodálatos környezetének és kapcsolódó programjainak köszönhetően. Nemcsak a magyarok, a külföldiek szívéhez is közel áll ez a rendezvény.

Európa legnagyobb karácsonyi vásárai között tartják számon. Akik szeretik az egyedi és magyar ajándékokat és az ünnepi hangulatot: a fényeket, az illatokat, a zenéket, vagy a finom falatokat, azok nem fognak csalódni, ha kilátogatnak a Vörösmarty térre.

Mikulásvonat Miskolcon – Miskolc, 2010. november 25 - december 14.

Naponta négy vonattal, összesen nyolcvan alkalommal szállítja a Lillafüredi Kisvasút a Mikulás Lillafüredi Mesebirodalmába a gyerekeket, ahol egy interaktív mesejáték keretében a Mikulással is találkozhatnak. A program egy felejthetetlen élmény a gyermekek számára, hiszen nem minden nap juthatnak el a Mikulás varázslatos világába. Minden kocsiban jelmezbe öltözött diákok várják az utasokat és felkészítik a résztvevőket a lillafüredi feladatokra.

Miskolc - Lillafüreden, a "Mesebirodalom" kapujánál maga a Mikulás várja a gyerekeket, majd további jelmezbe öltözött szereplők bekapcsolódásával egy interaktív mesejátékba vonják be őket. A kicsik idén is találkozhatnak Micimackóval és barátaival és Süsüvel is. Természetesen minden gyermek megkapja a zenélő kincsesládából a várva várt Mikuláscsomagot is.

Dóm Téri Advent – Szeged, 2010. november 26 - december 23.

November végén kigyúlnak az adventi gyertyák az óriás koszorún és a forralt bor illata keveredik a kenyérlángoséval, és mesteremberek kínálják portékáikat. Hogy a karácsonyi hangulat senkit se kerüljön el, betlehemezők járnak-kelnek a vendégek között. A szegedi Dóm téren egy kétszáz személyes bálaszínház is helyet kap, ahová igényes zenei és színházi előadások is beköltöznek majd.

Kecskeméti Téli Fesztivál, Adventi Vásár – Kecskemét, 2010. november 26 - december 31.

A Kecskeméti Téli Fesztivál egy teljes hónapig tart a decemberi ünnepek megszokott programsorozatával. Az ezt követő programok a város számos helyszínén, a kulturális intézményekben valamint a Főtéren zajlanak. Az intézményekben színes kulturális programok, míg a főtéren adventi kirakodóvásár, mulatságok és a fő látványosság, a város karácsonyfája várja az ünneplőket. A vásári hangulatot az elmaradhatatlan forralt bor, a lacikonyha hurka-és kolbászkínálata és a mézeskalács költemények garantálják. A Téli Fesztivál egész ideje alatt, sőt február végéig nyitva áll a főtéri műjégpálya és a póni lovarda is.

Advent Óbudán – Budapest, november 27 - december 19.

Idén is visszatér az Advent Óbudán rendezvénysorozat a Fő téren, ahol fenyő, mézeskalács és fűszeres forralt bor illata tölti meg a levegőt. Az adventi rendezvényen fellép többek között a Ghymes együttes és az Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola, Ferenczi György és a Rackajam, Keresztes Ildikó, a Makám, a Kerekes Band, Orosz Zoltán, a Budapest Ragtime Band, Weszely Ernő és a Hot Jazz Band. A korcsolyázni vágyókat pedig idén is ingyenes korcsolyapálya várja minden nap.

Advent Örömök - Élő Betlehem – Nagyvázsony, 2010. november 28 - december 20.

Nagyvázsony központjában életnagyságú szalmabábfigurákkal, élő állatokkal felállított betlehem várja a családokat. Számos érdekes programmal készülnek a nagyvárzsonyiak. Lesz ünnepváró terménygyűjtő gyalogtúra, Mikulás várás, adventi kézműves játszóház, ajándékkészítés.
Ha ez nem lenne elég, lesz még „Karácsonyi történetek”- beszélgetés és filmvetítés, közös mézeskalács készítés és betlehemezés a nagyvázsonyi betlehemesek szolgálatával.

Advent Szentendrén – Szentendre, 2010. november 28 - december 31.

Az adventi időszakban olyan hagyományos rendezvények várják a látogatókat Szentendrén, mint a gyertyagyújtás, karácsonyi hangverseny, tűzijáték és utcabál. Az adventi vásár, a jól bevált Dumtsa Jenő utcában lesz.

III. Szent Miklós Pálinka Ünnep – Budapest, 2010. december 3 - 6.

Harmadszor rendezik meg a Szent Miklós Pálinka Ünnepét. 2007 óta Szent Miklós Napja egyben a Magyar Pálinka Napja is, hiszen Szent Miklós a pálinkások védőszentje is. A rendezvény fő mozzanataként bemutatják a Magyar Országos Pálinka, Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny eredménye alapján Magyarország Legjobb Pálinkája címet elnyert párlatokat. A négynapos eseményen bemutatkoznak Magyarország pálinkás cégei, akiknél természetesen mód nyílik kóstolásra és vásárlásra is.

VII. Badacsonytördemici Forraltbor-főző Verseny – Badacsonytördemic, 2010. december 4.

A rendezvényt szórakoztató programok és környékbeli gazdák vására kíséri. Számtalan hagyományos, illetve helyi jellegű gasztronómiai különlegesség kóstolására és vásárlására nyílik lehetőség a rendezvény keretein belül. A téli Balaton látványa mellett, a helyi borospincék hangulata is megfogja a látogatókat. A forralt bort főzhetnek a Faluház udvarán felállított bográcsokban mindazok, akik erre kedvet éreznek.

III. Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztivál –Gyula, 2010. december 10 - 12.

Három napon keresztül, minden a mézről szól. Több helyszínen csábítják a látogatókat az élvezetekre: cukrászati, méz, mézeskalács, méhészeti kiállítás és vásár is lesz. A kicsiket kézműves programok, kóstolás, adventi készülődéssel várják, addig a felnőtteket fáklyás felvonulással, hangulatos gálaműsorral és Luca-napi meglepetéssel szeretnék szórakoztatni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását