2024. április 19. - Emma

Sanghaji filharmonikusok a MÜPA-ban

Prokofjev, Jüan Liu, Tan Dun és Stravinsky műveit szólaltatja meg hétfőn este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Sanghaji Filharmonikus Zenekar; Prokofjev III. zongoraversenyének szólistája a mindössze 16 éves svájci zongorista, Mélodie Zhao lesz.
2010. november 16. kedd 17:03 - HírExtra
Magyarországon kevesen tudják, hogy milyen "erőt" képviselnek a legjobb kínai szimfonikus zenekarok a világ komolyzenei piacán. A legjobbak között is az egyik legjobb a Sanghaji Filharmonikus Zenekar - közölte az MTI-vel Tóth Anna projektfelelős. Az együttes a múlt század húszas éveitől építi repertoárját.

A több mint tízezer hangversenyt maga mögött tudó együttest világszerte elismerés övezi, még a Carnegie Hall és a Berlini Filharmónia meglehetősen szigorú közönsége részéről is - fűzte hozzá. A koncertet Tang Mu-haj vezényli, akit nemrég neveztek ki a belgrádi filharmonikusok élére, emellett a Zürichi Kamarazenekar művészeti vezetője.

A kinevezése alkalmából adott interjújában megemlítette, hogy szülővárosában, Sanghajban kezdte zenei tanulmányait és már 20 éves korában érdeklődött a zeneszerzés iránt. A kulturális forradalom idején nem folyt karmesterképzés Kínában, a befutott dirigensek sem juthattak pódiumhoz. Tang Mu-haj Európában, a müncheni zeneművészeti főiskolán szerezte meg diplomáját, majd fokozatosan elindult a karrierje, vezényelte a drezdai Staatskappellét, a lipcsei Gewandhaus Zenekart, a Bajor Rádió Zenekarát, a Londoni Filharmonikusokat, a San Franciscó-i Szimfonikusokat és más rangos együtteseket.

Érdeklődése az operák felé is irányul, Helsinkiben, Gentben, Antwerpenben és Zürichben barokk, klasszikus és romantikus operákat vezényelt, 2010 januárjában például Rossini Hamupipőkéjét Cecilia Bartolival a címszerepben Zürichben. 2006-tól ő a művészeti tanácsadója a sanghaji koncertpalotának. A karmester reméli, hogy a XXI. században a világ felfedezi a kínai zeneszerzőket.

Mélodie Zhao Svájcban, Gruyere-ben született, két és fél éves kora óta zongorázik. Előbb nagyapja, majd hegedűművész édesapja volt zenei mestere. Tizenkét éves kora óta vesz részt a legrangosabb nemzetközi fesztiválokon. 2008-ban, amikor alig múlt 13 éves, elkészítette Chopin 24 etűdjét rögzítő hangfelvételét, amellyel kivívta a sorozatot a világ legfiatalabbjaként lemezre játszó muzsikus címet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását