2025. május 7. - Gizella

Sukoró-ügy: nem adnak részletesebb tájékoztatást

Nem adható részletesebb tájékoztatás annál, mint amit a legfőbb ügyész helyettese elmondott Sukoró-ügyben kedden a parlamentben - mondta Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője.
2010. november 8. hétfő 12:08 - HírExtra
A 3/2004-es alkotmánybírósági határozat alapján nem adható tájékoztatás, ha az veszélyeztetné a büntetőeljárás sikerét - magyarázta Borbély Zoltán.

Közölte, nincs ellentmondás az általa mondottak, illetve a legfőbb ügyész helyettese, Belovics Ervin tájékoztatása között, mert a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja a vizsgálatot. Ezt a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztálya felügyeli, de ez nem azt jelenti, hogy a legfőbb ügyész asztalán előterjesztés lett volna négy hete - fűzte hozzá.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos vasárnapi sajtótájékoztatóján arra kérte Kovács Tamás legfőbb ügyészt: nyilatkozzon, valóban érkezett-e a nyomozóhatóság részéről Gyurcsány Ferenc volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítvány, és megfelel-e a valóságnak, hogy ez az irat körülbelül négy hete érkezett meg.

A kormánybiztos emlékeztetett: kedden a parlamentben Sukoró-ügyben kérdésre válaszolva Belovics Ervin azt mondta, "a főügyészség vizsgálja mentelmi joggal érintett személy büntetőjogi felelősségét"; ezt annál is inkább vizsgálnia kell, mert Schiffer András LMP-frakcióvezető feljelentése kifejezetten mentelmi joggal érintett személy büntetőjogi felelősségének kérdéskörével kapcsolatos.

Budai Gyula már szerdai tájékoztatóján is azt közölte, hogy a válasz alapján egyértelműen megállapítható: ez a személy nem más, mint Gyurcsány Ferenc, ugyanis Schiffer András a sukorói telekcsere ügyében konkrétan, nevesítve Gyurcsány Ferenccel szemben tett büntetőjogi feljelentést hivatali visszaélés bűntette miatt.

A kormánybiztos ugyanakkor felidézte, hogy szerdai sajtótájékoztatóját követően Borbély Zoltán úgy reagált: pillanatnyilag a legfőbb ügyész asztalán semmilyen olyan mentelmi jogot érintő indítvány nincs, amelyről a legfőbb ügyésznek dönteni kell.

Itt a lehetőség, hogy a legfőbb ügyész tisztázza ezt az ellentmondást - mondta vasárnap Budai Gyula, hozzátéve, hogy információik szerint körülbelül négy hete a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztályán található a nyomozóhatóság irata, amelyben a volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozza.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását