2025. május 11. - Ferenc

Devecser: elkezdődik a tanítás

Öt héttel a vörösiszap-katasztrófa után hétfő reggel újraindult a tanítás a devecseri általános iskolában; a rendőrség az iskola környékéről a forgalmat elterelte; a gyermekek egy része porvédő maszkban, szülői kísérettel érkezett a Veszprém megyei kisváros Várkert utcai iskolaépületébe.
2010. november 8. hétfő 09:39 - HírExtra
Benkovics Zoltán dandártábornok, az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ helyszíni parancsnoka az MTI tudósítójának elmondta: a forgalmat közlekedésbiztonsági szempontból, illetve a zaj- és porcsökkentés érdekében terelték el, így a kárfelszámoláson és az újjáépítésen dolgozó szakemberek járművei nem érintik az iskola környékét.

A tanárokat és a gyermekeket a katasztrófavédelmi szakemberek tájékoztatják a vörösiszap összetételéről, a légszennyezettség legfrissebb adatairól, a tanulóknak pedig porvédő maszkot osztanak.

Benkovics Zoltán polgári védelmi dandártábornok, aki a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is, közölte: Devecserben továbbra sem oldják fel a rendőrségi zárást, így Devecserre és Kolontárra csak rendőri ellenőrzés után lehet bejutni.

Az újonnan felállított Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ néhány csoportja már az irányítóbázisnak kialakított panzióban tartózkodik, és délutánra az operatív törzs is onnan koordinálja a feladatokat, az autóbusz, amelyben eddig dolgoztak, visszatér budapesti bázisára.

A katasztrófasújtott térségben hétszáz ember még mindig nem térhetett haza, ők október 4-e óta albérletben, vagy rokonoknál vannak, míg három család 22 tagja továbbra is a devecseri zeneiskola tantermeiben kialakított közösségi szálláson tölti az éjszakáit.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását