2024. május 8. - Mihály

Átadták az új kolontári hidat

Átadták az új hidat szerdán a vörösiszapömlés által sújtott Kolontáron; a Torna-patak új átkelőjét mindössze hat nap alatt építették fel szentesi katonák.
2010. november 3. szerda 18:18 - HírExtra
"Ez a híd mutasson példát az emberi helytállásban, és adjon erőt az embereknek az újrakezdéshez" - mondta Benkő Tibor altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, amikor átadta a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái által felépített hidat Tili Károly polgármesternek és a község lakóinak.

Benkő Tibor hangsúlyozta, hogy a 2010. október 4-én történt tragédia beíródott a magyar történelembe, emberek millióit sokkolta az itt történt katasztrófa. Szavai szerint az ország lakossága mozdult meg, hogy segítsen az itt élő embereknek. A Magyar Honvédség katonái azóta is részt vesznek a katasztrófa-elhárítási feladatokban, a most átadott híd pedig kézzel fogható eredménye nemcsak a katonák helytállásának, hanem a mérnöki precizitásnak is - mondta a vezérkari főnök.

Mint kiemelte, a katonák addig maradnak, amíg szükség van rájuk. Jelenleg 58 ember vesz részt 23 technikai eszközzel a veszélyhelyzet kezelésében - tette hozzá.

A Kolontáron megépült híd nélkülözhetetlen az élet folytatásához, mert a település két részét és emberi sorsokat is összeköt - mondta a polgármester. Tili Károly hangsúlyozta, hogy a honvédség már a katasztrófa másnapján ideiglenes hidat épített, biztosítva ezzel a túlparton a vörösiszappal elöntött lakóházak és településrész kármentesítését.

A szerdán átadott vegyes szerkezetű hidat 31 katona építette fel a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Műszaki és Katasztrófavédelmi tanszékének irányításával. A három nyílású híd 15 méter hosszú, 6 méter széles és 20 tonna teherbírású, a mellette felépített ideiglenes gyaloghidat a katonák az új híd avatását követően elbontották.

A kolontári hídépítésben részt vett katonák közül Balogh Lajos tizedest és Hurzsán Mihály Csaba tizedest a vezérkari főnök szakaszvezetővé léptette elő. A műszaki ezred parancsnokának javaslata alapján további négy katona emléktárgyat vehetett át.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását