2024. március 29. - Auguszta

Elindult a Fotóhónap 2010

A száz éve született, magyar származású fotóművész munkásságát tekinti át a budapesti Szépművészeti Múzeum Lucien Hervé 100 című kiállítása
2010. október 27. szerda 15:42 - HírExtra
A száz felvételt és több dokumentumot felvonultató tárlat szerdai megnyitójával a Fotóhónap 2010 rendezvénysorozat is kezdetét vette.

"Még mindig kevesen tartják a fotográfiát igazi művészetnek; talán azért, mert naponta találkoznak vele (...) Pedig a magas színvonalú fotózás valóban művészet; a legfontosabb hozzá a szem" - emlékeztetett a kiállítást megnyitó Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár.
A műfaj növekvő népszerűségéről szólva hozzátette: Magyarországon 1998-ban rendezték meg először az Országos Fotográfiai Hetet, és a 2000-től Fotóhónap címmel folytatódó rendezvénysorozat legutóbb már 58 ezer látogatót vonzott.

A Magyarországról elszármazott, külföldön világhírűvé lett fotóművészek sorába illeszkedő Lucien Hervé Elkán László néven született Hódmezővásárhelyen. A Párizsba emigrált alkotó művészi tevékenysége mellett a francia hadsereg, majd az ellenállás soraiban harcolt a második világháborúban, aktívan politizált, és a tagja lett a francia röplabda-válogatottnak is - idézte fel az államtitkár.

Szőcs Géza kiemelte Hervé és Le Corbusier 1949-es találkozását: a magyar származású művész ettől fogva az építész hivatalos fotográfusa lett, világszerte 18 ezer felvételen megörökítve annak munkáit.

"Lucien Hervé művei összetéveszthetetlenek, a szigorúan geometrikus, gyakran mégis játékos formák a bennük megjelenő apró emberi figurákkal jellegzetesen hervéi alkotások" - méltatta a három éve elhunyt művész munkásságát.

René Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete szintén megemlékezett Hervé és Le Corbusier kapcsolatáról, rámutatva: a fotográfus munkássága a két országot is összeköti. Mint a diplomata elárulta, jelenleg a párizsi Centre Pompidou is kiállítással emlékezik Lucien Hervére.
Gebauer Imola, a Szépművészeti Múzeum tárlatának kurátora úgy vélte, a fotográfus életműve szülőföldjén még most is felfedezésre váró érték. A tárlat ezért Hervé pályáját - Magyarországon először - a maga teljességében kívánja átfogni, tematikus egységekben bemutatva a művész párizsi, építészeti, emberalakokat ábrázoló vagy élete utolsó éveiben, szobájában készített felvételeit.

Mint Baán László, a Szépművészeti főigazgatója elmondta, a múzeum 2008-ban adott otthont először fotográfiai kiállításnak: a Test és lélek című tárlat akkor 70 ezer látogatót vonzott. "A ma megnyíló kiállítással ezt az utat szeretnénk folytatni" - hangsúlyozta Baán László, hozzáfűzve: együttműködésük az Hervé-tárlat főkurátorával, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumot vezető Baki Péterrel a jövőben is folytatódni fog.

A Fotóhónapot a Magyar Fotóművészek Szövetsége rendezi meg kétévente, abból a célból, hogy megismertesse a magyar közönséget a fotográfia kiemelkedő alkotóinak munkásságával és a nemzetközi trendekkel, valamint felhívja a figyelmet a hazai művészek alkotásaira.

Az idei rendezvénysorozat keretében a Szépművészeti Múzeum Hervé-tárlata mellett a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum Martin Munkácsi fotóiból rendez nagyszabású kiállítást, a Magyar Nemzeti Múzeum pedig Hemző Károly életművét mutatja be. A 120 éve született Escher Károly emlékét idézik a Mai Manó Ház - Magyar Fotográfusok Háza, az Országos Széchényi Könyvtár, valamint a József Attila Klub tárlatai. A kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum Lengyel Lajos munkásságából rendez kiállítást a Fotóhónap 2010 keretében.

A Szépművészeti Múzeum Lucien Hervé 100 című tárlatát január 23-ig tekintheti meg a közönség.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását