2024. május 10. - Ármin, Pálma

Bin Laden megfenyegette a franciákat

Oszama bin Laden, az al-Kaida vezetője egy, az al-Dzsazíra televízió által szerdán közzétett hangfelvételben azt mondta, hogy szervezetének egyik ága azért rabolt el öt franciát a múlt hónapban, mert Párizs "elnyomja a muszlimokat".
2010. október 27. szerda 18:28 - HírExtra
"Azt hiszitek, hogy megszálljátok országainkat, megölitek asszonyainkat és gyermekeinket, közben pedig békében és biztonságban élhettek? - folytatta bin Laden. - Az egyenlet egyszerű: ahogy ti öltök, úgy veletek is végeznek, ahogy ti fogságba ejtetek embereket, úgy titeket is elrabolnak, ahogy ti tönkreteszitek a közbiztonságot nálunk, úgy ti sem lehettek biztonságban."

A bin Laden vezette terrorszervezet észak-afrikai szárnya, az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) szeptemberben Nigerben elrabolt két afrikait és öt franciát, júliusban pedig megölt egy francia túszt, a 78 éves Michel Germaneau-t.

A terroristavezér kiemelte, hogy Párizs csak úgy maradhat biztonságban, ha véget vet a muszlimok elleni igazságtalanságnak, és kivonul Afganisztánból. A nemzetközi haderő kötelékében négyezer francia katona szolgál. Bin Laden szerint az Egyesült Államok a háború miatt "csőd közeli állapotba került, és maholnap visszabújik az Atlanti-óceán mögé".

Az al-Kaida vezetője azt is sérelmezte, hogy Franciaország októberben betiltotta a szem kivételével az egész testet elfedő muszlim öltöztet, a burka viselését nyilvános helyeken. A rendelet jövő áprilisban lép életbe. Korábban már a túszejtők is követelték a törvény visszavonását. Franciaország ad otthont Európa legnépesebb muszlim közösségének: a kisebbséghez ötmillióan tartoznak.

Brice Hortefeux belügyminiszter szerdán kijelentette, hogy a "terrorista fenyegetés valós", és a francia biztonsági erők éberen figyelik a helyzet alakulását. Hozzátette: az al-Kaida vezetőjének nyilatkozata is igazolja, hogy helyesen döntöttek, amikor megemelték a készültségi szintet.

A felvétel eredetiségét egyelőre nem erősítették meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását