2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Az oroszok hivatalosan új hadműveleti fázisba kezdtek. Ám a propaganda háború miatt többen ezt kevésbé hiszik. A mondás az, hogy mostantól a keleti területekre koncentrálnak, ám a jelenlegi helyzet ezt mégsem támasztja alá.
2022. március 26. szombat 10:55 - HírExtra

Oroszország péntek délután közölte, hogy nagyrészt befejezettnek tekinti az ukrajnai katonai hadművelet első fázisát, a továbbiakban pedig a Donyec-medence „felszabadítására” koncentrálnak majd. Rácz András biztonságpolitikai és Oroszország-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa ugyanakkor a Telex kérdésére úgy fogalmazott a hírrel kapcsolatban, hogy nem igazán lehet megmondani, hogy igaz-e, amit az oroszok bejelentettek, de az biztos, hogy az erőik eloszlása jelenleg nem utal erre.

Szergej Rudszkoj, az orosz vezérkar műveleti főosztályának vezetője egészen pontosan azt mondta pénteken, hogy „az ukrán fegyveres erők harci kapacitását jelentősen csökkentettük, ami lehetőséget ad, hogy a fő célunkkal, a Donbasz felszabadításával foglalkozzunk”. Azt is elmondta, hogy Oroszország korábban két forgatókönyvet vázolt fel, melyek közül az egyik eleve csak a Donyec-medencére szorítkozott volna, míg a másik Ukrajna egész területére kiterjedt. Ahogy az azóta egyértelműen kiderült, ez utóbbit választották.

A hírről beszámoló Reuters értékelése szerint a mostani orosz bejelentés akár azt is jelentheti, hogy az oroszok a kemény ukrán ellenállás miatt visszavettek az ambícióikból, míg az elhangzottak inkább azt sugalmazzák, hogy az ukrán haderő meggyengítése volt a cél, hogy később zavartalanul haladhassanak a Donyec-medencébe. Az oroszok korábban többször is egyértelművé tették, hogy addig folytatják a katonai hadműveletet, amíg el nem érik a céljaikat, azt azonban továbbra sem lehet tudni, hogy ezek pontosan mik.

Akkor az oroszok elkezdik kivonni a csapataikat?

Elsőre nagyon nehéz megmondani, hogy pontosan mi áll a döntés hátterében, sőt, az is lehetséges opció, hogy valójában nem is ez lesz a következő lépésük. Rácz szerint elképzelhető, hogy csak időt akarnak nyerni átcsoportosításhoz, és hozzátette, nem lehet megmondani, hogy igazat mondanak-e az oroszok. Azt is kiemelte ugyanakkor, hogy az erők eloszlása jelenleg nem azt mutatja, amit most bejelentettek.

A szakértő szerint többek között azért is lenne furcsa, mert tudni lehet, hogy az oroszok a dél-ukrajnai Herszon régióban is próbálkoznak egy szeparatista állam létrehozásával. A stratégiailag is fontos Herszon városát március elején foglalták el az oroszok, a városi tanácsának helyettes vezetője pedig két hete azt mondta a Reutersnek, hogy állítólag azt tervezik, hogy álnépszavazást tartanak, és ennek eredményére alapozva újabb szakadárállamot hoznak létre a dél-ukrajnai városból és környékéből.

A főbb orosz erők ráadásul még mindig Kijev körül vannak, ami szintén nem arra utal, hogy az oroszok a Donyec-medencére akarnának összpontosítani.

Kijárási tilalom

Az ukrán főváros polgármestere Telegramon jelentette be, hogy este nyolctól újra kijárási tilalmat vezetnek be Kijevben, írja a SkyNews. Vitalij Klicsko elmondta, a kijárási tilalom hétfő reggel hétig tart majd.

Közben a nemzetközi intézmények reformjára szólított fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a dohai fórumon, előre be nem jelentett videóüzenetében. Zelenszkij az MTI tudósítása szerint azzal érvelt a változtatások szükségessége mellett, hogy ezek az intézmények képtelenek voltak megakadályozni az orosz inváziót.

Megjegyezte: olyan mechanizmusokra van szükség, amelyek biztosítják, hogy a nagy országok se tehessék azt, amihez kedvük szottyan. Emlékeztetett a Krím félsziget 2014-es orosz annektálására, és rámutatott: Oroszországot akkor nem büntették meg azért, amit tett. Biztosítanunk kell, hogy egy ország ne használhassa fel nukleáris képességeit arra, hogy igazságtalanságot kövessen el más nemzetekkel szemben. 

Forrás: telex.hu; CNN, Reuters, 24.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását