2024. március 29. - Auguszta

SZESZ: új vezetőt választottak

Új művészeti vezető, Varga Norbert irányításával folytatja munkáját a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ); a társulat ismét játssza A félszárnyú tündérek völgye című zenés mesejátékot, és új bemutatókat is tervez.
2010. október 25. hétfő 16:23 - HírExtra
A főként egyetemi hallgatókból álló közösség 2003-ban alakult Czene Zoltán vezetésével, a művészeti vezető hét év után úgy döntött, befejezi a munkát, a tagok azonban a folytatásra szavaztak – mondta Varga Norbert az idei, sorrendben nyolcadik évadról tartott hétfői sajtótájékoztatón.

A SZESZ december végéig rendszeresen játssza a szegedi Pinceszínházban a József Attila-díjas Simai Mihály születésnapjára készített A félszárnyú tündérek völgye című zenés mesejátékot. A Czene Zoltán által rendezett darab több fesztiválmeghívást is kapott, így a következő hónapokban látható lesz a fővárosban és Debrecenben is.

A következő bemutatót december közepére tervezik, Burák Ádám 13-as asztal című komédiáját Mizsei Viktor rendezésében láthatja majd a közönség.

2011 február közepén a társulat az Universitas Szimfonikus Zenekarral közösen viszi színpadra Ránki György Két bors ökröcske című művét. A kifejezetten óvodás és kisiskolás közönségnek szánt zenés mesét a szegedi Százszorszép Gyermekházban játsszák majd; a történetet narrátor helyett színészek adják elő – mondta a művészeti vezető, a darab rendezője.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását