2024. április 19. - Emma

A kutyáknál is okosabbak lehetnek a farkasok

Október 21-én adják át a Wolf Science Center (WSC) farkas-kutatóközpont új épületeit az alsó-ausztriai Ernstbrunnban. A központ a Konrad Lorenz Kutatóállomás (KLF) vezetője, Kurt Kotrschal etológus, továbbá a Bécsi Egyetemen dolgozó Friederike Range és Virányi Zsófia kezdeményezésére jött létre farkasok és kutyák tanulmányozására.
2010. október 17. vasárnap 11:27 - HírExtra
A farkasok nem kutyák. Egy ember által felnevelt farkas is jelentős mértékben különbözik háziasított rokonaitól. Elsősorban idegenekkel szemben maradnak félénkek, visszafogottak - mutattak rá a három éve egyesületként alapított WSC tapasztalatai. Ami Kotrschalt mindig meglepi, a farkasok intelligenciája.

Játszi könnyedséggel oldanak meg ugyanis spontán feladatokat, például fejtik meg eleséggel teli edények nyitószerkezeteit. A spontán feladatok esetében a kutyák alulmaradnak a farkasokkal szemben. Az emberrel való kommunikáció terén ugyanakkor az ebek előzik meg jócskán ősüket.
A WSC-ben a kutyákon és farkasok viselkedésén túlmenően alapkutatást is végeznek a kogníció és a szellemi teljesítmény terén - írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at). Ehhez ugyanazon elvek alapján felnevelt és idomított, együttműködő farkasokra és kutyákra van szükség. Csupán megfigyelések útján ugyanis lehetetlen az állatok szellemi és pszichés mechanizmusaira következtetni - fejtette ki Kotrschal.

Jelenleg a viselkedéskutatók tizenegy jól kiképzett timberfarkassal és négy, a farkasokkal egyező módon felnevelt és kiképzett kutyával dolgoznak. Két éven belül az állományt húsz farkasra és ugyanennyi kutyára kívánják felduzzasztani. A farkasok hallgatnak nevükre, mintegy húsz különböző parancsszót ismernek, és pórázon vezethetők.

Az idomítás során csak pozitív ösztönzést alkalmaznak, a kényszerítés tilos. Az központ új létesítményei egy 16 000 négyzetméteres farkas- és egy négyezer négyzetméteres kutyakifutó, továbbá egy munkaépület és egy tesztkifutó, ahol a látogatók testközelből tapasztalhatják meg a kutatómunkát. Hétvégenként vezetéseket kínálnak az érdeklődők számára.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását