2024. március 29. - Auguszta

MSZP: a Fidesz nem tett még az egészségügyért semmit

Az MSZP úgy látja, hogy a tavaszi parlamenti választások óta a Fidesz egészségügyre vonatkozó "hangzatos ígéreteinek" teljesítése helyett csupán gesztusértékű intézkedések történtek - erről Kökény Mihály, a szocialista párt egészségpolitikai tanácsadó testületének elnöke beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
2010. október 15. péntek 13:55 - HírExtra
A politikus kifejtette, hogy a Fidesz közigazgatási reformja - amely többek között az egészségbiztosító megyei kirendeltségeit kormányhivatalokba szervezné - több adatvédelmi aggályt is felvet. Így például az eddig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által kezelt tajszám-adatbázis elkerülése az OEP-től vagy a biztosítottak más, bizalmas adatainak kikerülése az OEP-től. Továbbá kérdés, hogy a jövőben az OEP helyett milyen szervvel kötnek majd finanszírozási szerződést a kórházak - tette hozzá.

A Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hatáskörének átszervezése is problémás a szocialista politikus szerint. Kökény Mihály úgy fogalmazott, felfoghatatlan, hogyan lehet majd a napi működést fenntartani, vagy hogyan fog egy hatáskörében átszervezett intézmény például járvány esetén intézkedni, működni.

A Fidesz azt ígérte - idézte fel Kökény Mihály -, hogy rendbe teszi az egészségügyet, de az eltelt négy és fél hónapban nem történt semmi, "volt viszont politikai tisztogatás, klientúraépítés, és úgy tűnik, hogy a tárca vezetői csak nézői az intézkedéseknek".

Garai István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista tagja a sajtótájékoztatón, arról beszélt, hogy a jövő évi költségvetési tervezet egyik körirata szerint 23 milliárd forinttal lesz kevesebb az Egészségbiztosítási Alap büdzséje, amihez az éves inflációt is hozzászámítva a forráskivonás eléri a 70 milliárd forintot.

Garai István is feltette a kérdést, hogy "hol van" a Fidesz által a kampányban hangoztatott ígéret, hogy az egészségügyet "azonnal és radikálisan" rendbe teszik.

Hozzátette: nem tart sehol a kórházak adósságrendezése, pedig Kövér László fideszes politikus korábban azt hangoztatta, hogy azonnali és gyors konszolidációra van szükségük az intézményeknek.

Nincs a kormánynak szakmapolitikai koncepciója - jelentette ki az MSZP-s politikus.
Mind Kökény Mihály, mind Garai István elismerte: nemcsak hibátlan intézkedések voltak az elmúlt nyolc évben, de Kökény szerint legalább volt bátorságuk ahhoz, hogy elkezdjék az ágazat reformját. Garai pedig úgy fogalmazott, nem akarják a közös felelősséget megkerülni, voltak hibák, de voltak jó dolgok is. Ezek között említették a béremelést, a kistérségi szakrendelők kialakítását, vagy a kórházi minimumfeltételeket megalkotását, amelyet egy a mostani kormányzat egy tollvonással megszüntetett.

Kökény Mihály hozzátette: a kormány valódi lépéseit ők is támogatni tudnák.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását