2024. május 27. - Hella

Kolontár: visszamehetnek a lakók, de még veszélyhelyzet van

A kolontári lakók visszaköltözése ellenére egyelőre fennmarad a veszélyhelyzet minősítés - mondta az MTI-nek péntek hajnalban Dobson Tibor kármentesítési szóvivő.
2010. október 15. péntek 08:19 - HírExtra
Dobson Tibor emlékeztetett: a veszélyhelyzet kihirdetéséről múlt kedden döntött a kormány, azt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megye területeire rendelték el a kolontári vörösiszap-tároló gátszakadása miatt. A veszélyhelyzet fenntartását a szóvivő azzal indokolta, hogy így az élőerő és az eszközállomány is a térségben marad. Hangsúlyozta: az érintett településeken a rendőrség folyamatosan jelen van, ahogyan a honvédség és a tűzoltóság munkatársai is.

Kolontár kiürítéséről szombaton döntött a Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével a helyszínen összeült védelmi bizottság. Azokat, akik vissza akarnak térni a lakóhelyükre, 12 óra után viszik vissza a kármentesítésben résztvevők. Dobson Tibor közlése szerint először azokat kísérik vissza, akik a még mindig bontásra váró lakóházaktól távolabb, és magasabban fekvő ingatlanba térnek vissza.
A bontásra váró lakóházakkal kapcsolatban Dobson Tibor azt mondta: a hajnali órákban írják alá a tulajdonosok az utolsó bontási határozatokat és a délelőtti órákban végzik el a bontást. Az esetleges porképződés miatt folyamatosan locsolnak az érintett területen, így próbálják elérni, hogy minimális por kerüljön a levegőbe.

Dobson Tibor ismertette azt is, hogy tovább csökkent a kármentesítésben résztvevők száma. A korábbi 1100-1200 főről csütörtökre 800-ra, pénteken reggelre további 50-nel, 750-re csökkentették a vörösiszapömlés mentesítésében részt vevők számát. A helyszínen további 500-600 önkéntes dolgozik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását