2024. április 20. - Tivadar

A könyvtártól a konyháig

A vasárnap nyíló tárlattal teljessé válik a péceli kastély A könyvtártól a konyháig, képek a Ráday család mindennapjaiból elnevezésű programja - mondta D. Barabás Mária projektfelelős, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának (MNG) munkatársa az MTI-nek.A vasárnap nyíló tárlattal teljessé válik a péceli kastély A könyvtártól a konyháig, képek a Ráday család mindennapjaiból elnevezésű programja.
2010. október 9. szombat 20:11 - HírExtra
A közhiedelemmel ellentétben a péceli Ráday-kastélyban nem rendeztek fényes ünnepségeket, arról viszont számos forrásból tudni, hogy a kastélyban gyakorta fordultak meg vendégek - kezdte az új tárlat bemutatását a projektfelelős. A Tart a harc... most eszmék küzdenek című kiállítás a kastély híres irodalmárvendégeinek alakját idézi meg, köztük Szemere Pálét és Fáy Andrásét. A barokk kastély Herkules-szobáiban egyebek mellett megemlékeznek a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Színház alapításáról, de látható lesz Orlai Petrich Soma Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Károly első találkozása című festményének térbeli megjelenítése is.

Mint D. Barabás Mária elmondta, az irodalmi kiállítással végső formáját elnyerő A könyvtártól a konyháig, képek a Ráday család mindennapjaiból elnevezésű program három egységből épül fel, melyek fokozatosan nyíltak meg az elmúlt hónapokban. A májusban átadott könyvtárterem és a hozzá kapcsolódó dolgozószoba Ráday Pál és Ráday Gedeon tevékenységét idézi, a szintén ekkortól látható A barokk konyha falai között címűben pedig korhű konyhai eszközöket, korabeli recepteket és menük leírását tanulmányozhatják az érdeklődők.

A nyáron megnyílt Hölgyszalon a 18. és 19. század művészetpártoló, irodalmat művelő asszonyait állítja a figyelem középpontjába, az Udvari képes szoba pedig a Ráday család éremgyűjtő tevékenysége előtt tiszteleg egy éremkollekcióval - sorolta tovább az MNG munkatársa.

A teljessé vált kiállítás a Ráday-kastély - irodalmi kastély pályázati projekt keretében a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, a Magyar Irodalmi Hagyományápolók Országos Egyesülete és a Ráday Gyűjtemény együttműködésével jött létre, megvalósulását a Norvég Alaptól elnyert támogatás tette lehetővé - mondta a projektért felelős munkatárs, aki hozzátette: az átélhetőség és az élményszerűség megteremtése érdekében a rendezők igyekeztek interaktívvá tenni a kiállítást. Mint D. Barabás Mária fogalmazott, a megvalósításkor az volt a cél, hogy minél több kiállított tárgy legyen kézbe vehető, ezért lehet például barokk ruhadarabokat, parókát próbálni, legyezőket használni. A kihelyezett számítógép segítségével virtuális barangolást is kínálnak: az érdeklődők bepillanthatnak Ráday Pál és Gedeon korabeli "kapcsolati hálójába" vagy a könyvtár digitalizált dokumentumaiba. A kastély parkja is szervesen kapcsolódik a kiállításhoz: nyaranta olvasóliget várja a pihenni vágyókat.

Az irodalmi tárlatot Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatója és Debreczeni Attila egyetemi tanár nyitja meg, a délutáni Gedeon-napi piknik után este Erkel-koncerttel zárul az ünnepi esemény.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását