2024. március 29. - Auguszta

Kezdődik a nemzetközi költészeti fesztivál

Ars Poetica címmel nemzetközi költészeti fesztivál kezdődik szerdán Pozsonyban; az ötnapos rendezvénysorozaton 17 ország 27 szerzője, köztük több magyar költő is részt vesz.
2010. október 5. kedd 21:22 - HírExtra
Mint azt Juhász Katalin, a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet sajtótitkára az MTI-nek elmondta, többek között lengyel, cseh, szlovén, brit, francia, német, belga, spanyol és osztrák poéták érkeznek Pozsonyba.

A magyar nyelvű irodalmat Borbély Szilárd József Attila-díjas költő, író és Juhász R. József szlovákiai magyar költő képviseli. Borbély Szilárd, aki csütörtökön kínai, amerikai, olasz és izlandi költőkkel szerepel egy esten, magyarul olvas föl Halotti pompa című kötetéből, de versei szlovák fordításban is elhangzanak a fesztiválon.

A versek mellett irodalomtörténeti előadásokkal, szakmai beszélgetésekkel, filmvetítésekkel és koncertekkel várják a közönséget.

A filmes és a zenei programban is van magyar résztvevő: szerdán Fliegauf Benedek Tejút című, 2007-ben készült alkotását vetítik, Tóth Evelin énekes pedig szombaton ad koncertet Az előadóművész klasszikus zenei, hangszeres és énektanulmányai után elsajátított több egzotikus - dél-indiai, afrikai, szefárd - énektechnikát, amellyel a testét is egyfajta hangszerként használja.

Az Ars Poetica fesztivál nyolcéves fennállása alatt 38 országból mintegy 180 kortárs költőnek nyújtott bemutatkozási lehetőséget Pozsonyban. A vendégek verseiből minden évben kétnyelvű antológia jelenik meg, a könyvet már a fesztivál ideje alatt kézbe vehetik az érdeklődők - jegyezte meg Juhász Katalin.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását