2024. május 7. - Gizella

Az MSZP négy kerületben is győzelmet vár

Az MSZP országos és fővárosi kampányfőnöke szerint is jobban fog szerepelni a párt vasárnap az önkormányzati választáson annál, mint amilyen eredményt tavasszal elértek. Az MTI úgy tudja, hogy az MSZP a fővárosban négy polgármesteri szék megőrzésével mindenképpen számol.
2010. október 1. péntek 13:38 - HírExtra
Molnár Zsolt, a szocialisták fővárosi kampányfőnöke az MTI-nek pénteken úgy vélekedett: a sikeres MSZP-s polgármesterek ismét győzhetnek Budapesten.

Hozzátette, a pártnak erős frakciója lesz a fővárosi közgyűlésben és az eredmény alapján nem lesz megkérdőjelezhető az MSZP váltópártisága.

A szocialista politikus hangsúlyozta: természetesen az igazi siker Horváth Csaba főpolgármester-jelölt győzelme lenne.

Szanyi Tibor országos kampányfőnök abban bízik, hogy az önkormányzati választás eredményeként az MSZP-nek több polgármestere lesz, mint amennyi jelenleg van. Mint mondta, biztosan kevesebb önkormányzati képviselőjük lesz, de nem a választási eredmény, hanem a vonatkozó törvény módosítása miatt.

Az MTI úgy tudja, az MSZP azzal számol, hogy a fővárosban nagyjából harminc százalékos eredményt fog elérni, és tízfős frakciója lesz ősztől - a főpolgármesterrel együtt - 34 tagú fővárosi közgyűlésben.

Előrejelzésük szerint négy nem fideszes polgármesterjelölt nyerhet vasárnap Budapesten. Tóth József - aki egyéniben is győzni tudott a tavaszi parlamenti választáson - ötödszörre is polgármester lehet a XIII. kerületben, ahol arra számítanak, képviselőtestületben is meglehet a szocialista többség.

Az MSZP Gajda Péter kispesti és Szabados Ákos XX. kerületi polgármestertől is győzelmet vár, utóbbi negyedszer méretteti meg magát. Számításaik szerint Soroksáron is az általuk támogatott jelölt, Geiger Ferenc fog nyerni.

Szoros eredménnyel kalkulálnak Molnár Gyula újbudai polgármesternél, aki nyolc éve vezeti a kerületet. A szocialisták szerint kérdés, hogyan hat az eredményre, hogy a politikust ezen a héten idézték be a Központi Nyomozó Főügyészségre egy ingatlan eladása miatt. Molnár Gyulának fideszes, LMP-s és jobbikos kihívója is van.

Szintén szoros eredménnyel számolnak Újpesten, ahol Trippon Norbert a jelöltjük.
Az MTI úgy tudja, a szocialisták nem számolnak azzal, hogy meg tudják tartani a XVIII. kerületet, melyet 16 éve Mester László vezetett MSZP-s polgármesterként. A politikus hosszas belső viták után, mégis viszonylag váratlanul júliusban döntött úgy, hogy nem indul újra. Hasonló a helyzet a XV. kerületben, melynek 14 éven keresztül Hajdu László volt a vezetője, aki most az MSZP-vel szemben, független polgármester-jelöltként indul.

Az MSZP győzelmet vár Szegeden Botka Lászlótól, Szombathelyen Ipkovich Györgytől és Miskolcon Káli Sándortól, mindhárman nyolc éve polgármesterek.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - ahol a szocialistákat a tavaszi országgyűlési választáson a Jobbik is megelőzte - Káli Sándoron kívül Szerencsen, Sajószentpéteren és Kazincbarcikán próbálja meg a polgármesteri szék újbóli elnyerését MSZP-s városvezető, közülük utóbbiban remél még győzelmet az MSZP.

Az MTI információi szerint a szocialisták arra számítanak, hogy polgármesterjelöltjük nyer Tatabányán, Salgótarjánban, Vácott, Makón, Szerencsen, Mezőkövesden, Pilisen és Polgáron.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását