Itt például arra gondolsz, hogy több klasszikus operett betétdalát korszerűsítettétek?

Azt prózai darabban is módosítjuk egy kicsit. Itt inkább arra gondolok, hogy a benne játszó embereket maivá formálni, az egész történetet a jelen állapotok között érvényessé tenni.

Ha a Víg özvegy című operett történetét nézzük, egy pontevedroi kisállam párizsi nagykövetségén játszódik, ahol arról beszélgetnek, gazdasági válság van, és meg kell nyerniük a milliárdos asszonyt azért, hogy a pénzét befektesse Pontevedroba. Ez nagyon beleillik a mindennapjainkba és nem feltétlenül kell pólóban  futkározó embereknek játszania a darabot, lehet ezt szmokingban is, lényeg: aki megformálja hiteles legyen, ha akár ádámkosztüben van is.

Hihetetlen korszerű és kemény műfaj is tud lenniaz operett. Egy férfinak el kell mennie katonának, mert a szülei nem engedik, hogy együtt legyen egy könnyebb vérű lánnyal, aki színésznő. Ez például a Csárdáskirálynő története, csak olvasás és értelmezés kérdése, hogy ne váljon panoptikummá ez a műfaj.

De egy olyan darabnál, mint a Csárdáskirálynő, ahol mindenki úgy ismeri a dalszöveget, hogy „Jaj cica eszem azt a csöpp kis szád…”, megváltoztatni arra, hogy „jaj lányok nélkül élni mondd mit ér…” nem túl nagy merészség, hiszen ennél az előadásnál például mindenki azt várja, hogy jöjjenek az ismert betétdalok és dúdolhassa, énekelhesse?

Ha a német szöveget nézzük, ott az szerepel, hogy jaj lányok nélkül élni mit ér, hiszen azt akarja elmesélni Bóni gróf, hogy mit ér az élet nők nélkül. A mindenki által ismert refrén szövege is ugyanez, de Kero az eredetiségét próbálta mai köntösbe bújtatni. Ez ma még lehet idegenül hathatott, de amikor azt énekelték a német szöveg helyett, hogy jaj cica eszem azt a csöpp kis szád, az is ugyanolyan idegenül hatott.

Mennyire kötelezted el magad a zenés színház mellett?

 Teljességgel. Ha viccesen fogalmazhatok a zenés színház kötelezte el magát mellettem, de azért én mást is rendezek szerencsére. Bár szerintem nincs ilyen hogy zenés és prózai színház, csak jó és rossz színház létezik.

Azért szeretem az Operettszínházat mert egy igazi xxi. századi zenés népszínház, ahol minden van. Van Ibusár, de van Koldusopera, Gianni Schicchi, vagy éppen Szép Nyári Nap is, szóval nem hiszek az erős műfaji kategorizálásban, hiszen ugyanolyan jó színészek vannak itt, mint bárhol máshol és ugyanolyan jó tud lenni a zenés színház, mint bármelyik másik.

Hogyan kaptad meg a Rebecca című musical rendezésének a lehetőségét?

Kerényi tanár úr, Lőrinczi György aki a magyar jogtulajdonos és én Bécsben megnéztük a bemutatót. Az előadás végén a tanár úr megkérdezte tőlem, hogy na, mit szól hozzá? Én pedig mondtam, hogy nagyon jó, majd ha megértem, akkor beszélgessünk tovább a dologról, amellett, hogy jól ismertem mind a regényt mind pedig a belőle készült filmet.

Tanár úr nekem adta a darab rendezését én pedig óriási fantáziát láttam benne, hiszen különösen érdekes tud lenni egy krimi, zenei körítéssel.

A Rebecca egy nagyon összetett, sűrű darab, és rengeteg mondanivalója van. Talán ez volt az első darab amit láttam az Operettben, ami mélyen elgondolkodtatott.

Ezt Hitchcocknak köszönhetjük, hiszen ha nem úgy olvassa el a darabot ahogy tette, akkor ez a történet nem biztos, hogyennyire erősen hatna. Bevallom férfiasan nagyon sokszor megnéztem a filmet és még most is vannak olyan részek melyeket fejtegetni lehetne.

Egy rendező és a színészek viszonya mindig érdekes kérdés, főleg ha a maga nemében legnagyobb sztárokkal, Bereczki Zoltánnal és Szinetár Dórával dolgozik az ember.

Ezt nem hierarchikus módon kell elképzelni, ez egy közös munkafolyamat. Még a kérdése se merül fel, hogy ne fogadjuk el egymás párbeszédét. Ebből úgymond ”nyitott alkotóközösséggé” vált a darab, így minden színész fontosnak érezte: amit együtt létrehoztunk azt minél jobban tudjuk bemutatni. Most a harmincadik előadásnál is azt érzem, hogy leereszteni nem tud, annyira magáénak érzi mindenki. Ha egy előadás jó, akkor jók a színészek, ha egy előadás rossz, akkor rossz a rendező.

Rigoletto, San Franciscoban, Al Capone világában…

Minden csak értelmezés kérdése. A történet szerint is a herceg egy kiskirályként éli mindennapjait, és ha már egyszer Amerikában voltam épp egy gazdasági válság idején, akkor úgy gondoltam, hogy ez pontosan beleillik a nagy gazdasági világválság, a szesztilalom idejébe, ahol az Al Capone család volt a kiskirály, akik hedonista életet éltek.

Rigolettot mindig púposnak ábrázolják, az általam rendezett darabban béna volt, aki mankóval járt, hiszen hátlövést kapott egy bandaháború közben.

Hogyan találnak meg téged külföldi producerek, színházigazgatók azzal, hogy rendezzél náluk egy darabot, honnan tudjak, hogy ki az a Béres Attila?

Ebben a szakmában ez úgy működik, csinálsz valamit, és ha szerencséd van, akkor megnézik. Ez az amerikai felkérés például úgy érkezett, hogy Moszkvában az Aranymaszk fesztiválon látták az előadásomat.

Moszkvába pedig úgy jutottam el, hogy Szentpéterváron megrendeztem a Lili bárónőt, legjobb rendezés, darab, színészi alakítás kategóriában is beválogattak az orosz nemzeti színházi fesztiválra, és végül a legjobb színésznői kategóriában nyert.

Erről azért három szót megírhatott volna a sajtó, főleg úgy, hogy a színházi szaklap munkatársa kint is volt az eseményen. Azért örülök, hogy elmondhatom, hogy egyike vagyok azon kevés magyar rendezőknek, akiknek a falán ott lóghat egy Aranymaszk.

Az Operettszínházban várható bemutatód a most kezdődő szezonban?

Igen, decemberben mutatjuk be a Koldusoperát, ami egy igazi népszínház és az Operettben a helye.