2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Véget ért a miskolci filmfesztivál

A Jameson CineFest, azaz a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál igazi programkavalkáddal várta az elmúlt napokban az érdeklődőket.
2010. szeptember 19. vasárnap 10:43 - HírExtra
A szeptember 10-én kezdődött filmmustra alatt bemutattak tizennégy nagyjátékfilmet (valamennyi magyarországi ősbemutató), hat további játékfilmet versenyen kívül, ötvennégy animációs-, dokumentum- és kisjátékfilmet, négy filmklasszikust a CineClassics-blokkban, nyílt három kiállítás, rendeztek két workshopot és négy konferenciát - sorolta a statisztikai mérleget Muszatics Péter, a rendezvény kommunikációs igazgatója.

Értékelése szerint a filmfesztivál alaposan kinőtte kereteit. Arról is beszámolt, hogy a Jameson CineFest fődíját - a miskolci születésű Oscar-díjas rendező-íróról elnevezett Pressburger Imre-díjat - az iráni Shirin Neshat kapta Nők férfiak nélkül című művéért. Neshat a fesztivál vendége volt, a film vetítése utáni beszélgetés pedig a CineFest egyik legjobban sikerült programjának mondható.

A zsűri nagydíját a dán Mia Hansen-Love Gyermekeim apja című koprodukciós filmje nyerte - ismertette Muszatics Péter, hozzátéve, hogy Horváth Lili Napszúrás című filmje lett a legjobb kisjátékfilm, Briar March Volt egyszer egy sziget című alkotása pedig a legjobb dokumentumfilm. Az animációs blokk fődíját - amelyet a miskolci kötődésű művész tiszteletére az idei évtől Dargay Attila-díjnak neveznek - Molnár Tünde Simon vagyok, a nemzetközi kritikusi zsűri díját pedig - egyhangú döntéssel - Kocsis Ági Pál Adriennje nyerte. A filmnek a cannes-i bemutató után itt volt a magyarországi premierje.

A miskolci mustra életműdíját Jancsó Miklós kapta, aki mesterkurzust is tartott a fesztiválon. Emellett elindult a CineClassics című filmtörténeti programsorozat, kiállításokkal, workshoppal, filmvetítésekkel, ennek részeként nemzetközi konferencia keretében emlékeztek meg Korda Zoltánról és Kertész Mihály- és Korda Sándor-némafilmeket is vetítettek. Volt továbbá dokumentumfilmes workshop a szakma koprodukciós lehetőségeiről, háromnapos szakmai program a digitális átállásról, kétnapos roma filmes és médiaprogram, kiállítás Vukról és Szaffiról Dargay Attila emlékére, és visegrádi fesztiváltalálkozó - jegyezte meg Muszatics Péter.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását