2024. április 16. - Csongor

Újabb korrupciógyanú az LMP-nél?

Néhány hónappal azután, hogy Faith Balázs kispesti LMP-jelöltről kiderült, jogosulatlanul vett fel támogatást egy pályázaton, újabb LMP-s botrány került a középpontba.
2010. augusztus 23. hétfő 12:25 - HírExtra
Faith Balázst követően, aki romáknak kiírt pályázaton nyert félmillió forintot nem romaként, most Herpainé Márkus Ágnes, az LMP kispesti polgármester-jelöltje keveredett gyanúba.

Önmagában az is meglepő, hogy az LMP olyan jelöltet indít a dél-pesti kerületben, aki 2002 és 2009 között, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányok időszakában a Szociális és Munkaügyi Minisztérium alá tartozó intézményekben dolgozott. Mindez azonban nem jelentett akadályt számára ahhoz, hogy az LMP Kispest első emberének javasolja.

Az utóbbi hetekben Faithhoz hasonlóan Herpainéval kapcsolatban is felmerültek gyanús ügyek. A HirExtra információi szerint ugyanis az elnökségével működő Társadalmi Összetartozásért Alapítvány a minisztériumtól (Herpainé akkori munkaadójától) 200 ezer forintot kapott. Ennél nagyobb pénzekkel is támogatta az SZMM az LMP polgármester-jelöltjének másik érdekeltségét, a Szociális Innovációs Társulást, amely 2009-ben 3 millió, a Nemzeti Civil alapprogramból pedig 1,2 millió forintot kapott.
Helyesbítés
A Magyar Távirati Iroda által kiadott cikkben, valótlanul szerepel Faith Balázs származása, mert bizonyítottan roma. Ezért a HírExtra szerkesztősége elnézést kér a politikustól, habár nem érezzük magunkat felelősnek, mert az MTI által kiadott hírekben nincs okunk kételkedni, míg azt maga a hírügynökség nem cáfolja. 





Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

TheFallen
2010. augusztus 24. 17:20
Szerintem hazudik!
Flaskár
2010. augusztus 23. 16:33
A „gyanúba keveredésemmel” kapcsolatban a tények és a pontosítások:

1. A 2002-ben még Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetben az év végén kezdtem dolgozni. 2008. júniusában felmondtam.
2. A Társadalmi Összetartozásért Alapítványnak igazgatója (tehát alkalmazottja) és nem elnöke vagyok 2009. szeptembere óta, „érdekeltségeim”, tulajdonom, stb. tehát nincsenek. Az alapítvány célkitűzései iránt elkötelezett vagyok, azért dolgozom ott, jelenleg havi bruttó 174.000 forintos fizetésért.
3. A Nemzeti Civil Alap (NCA) évente 7 milliárd forint körüli összeggel támogatja több tízezer civil szervezet alapműködését, és programjainak megvalósítását. Az NCA-t a volt Szociális és Munkaügyi Minisztérium alá tartozott, ezért formálisan „onnan érkezőnek” nevezhető, bár csúsztatással az NCA támogatások 7 milliárdnyi összege. Az alapítvány is kapott, egy havi béremnek közel megfelelő működési támogatást, 200.000 forintot 2009-ben. Hasonlóan a többi civilhez, ilyen „óriási” állami támogatásokból működünk, és látjuk el a köz számára fontos feladatokat.
4. A cikk állítása nem felel meg a valóságnak, nem voltam alkalmazottja a minisztériumnak 2009-ben.
5. 2008. szeptemberétől 2009. augusztusáig a VODAFONE Többet érsz című CSR programja fizette a bérem, tehát egy piaci cég támogatásának köszönhetően dolgoztam, munkavállalóként a Szociális Innovációs Társulásnál (SZIT). Mivel sem vezetője, sem tagja nem vagyok ennek a szervezetnek, ezért súlyos csúsztatás az „érdekeltségemnek” nevezni. A SZIT azonban sok fontos, számomra is vállalható programot vitt, roma fiatalok képzésétől foglalkoztatási információs programokig.

Sajnálatos, ha a sajtó ilyen nemtelen, pontatlan, a valóságtól elrugaszkodott támadásoknak teszi ki az LMP-t. Remélem, másképp is lehet politizálni, és a mocskolódásokkal szemben eddigi és későbbi teljesítményeink védenek meg majd Bennünket.

Herpainé Márkus Ágnes
a Lehet Más a Politika
polgármester-jelöltje
Kispest
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását