2024. április 16. - Csongor

Muse: újra él a rockzene

"Valószínűleg a világ jelenlegi legjobb élő könnyűzenei produkciója" - jellemezte Roger Taylor, a legendás Queen együttes dobosa nemrég a brit Muse zenekart. Sokan tartják, hogy a Sziget fesztivál nagyszínpadának idei záró koncertjét adó Muse visszaadta a rockzenébe vetett hitet.
2010. augusztus 14. szombat 16:49 - HírExtra
A Muse nem tegnap alakult: a turistacélpontként ismert délnyugat-angliai Devon megyében, még pontosabban Teignmouth városában 1997-ben állt össze Matt Bellamy énekes, gitáros, billentyűs, programozó, Dominic Howard dobos, ütőhangszeres, szintis, programozó és Chris Woltenholme basszusgitáros-énekes.

Első korongjuk egy néhány számos EP volt, az 1997-ben kiadott Muse; az első teljes stúdióalbum, a két évvel később megjelent Showbiz mérsékelt sikert aratott. A nagy-britanniai áttörést a 2001-es Origin of Symmetry jelentette, rajta a Hyper Music című slágerrel; ezzel az anyaggal a 2002-es Sziget fesztiválra is eljutottak, de felejthető koncertet adtak. 2003-ban az Absolution című lemezzel sikerült az amerikai piacot meghódítaniuk, a 2006-os Black Holes and Revelations pedig a megjelenést követő egy héten belül már vezette a brit albumlistát.

Bár a tavaly ősszel kijött The Resistance már a hatodik albuma a csapatnak és korábban már valamennyi nagyobb európai fesztiválon felléptek, a munka mostanra látszik szinte tökéletesre összecsiszolódni. Az együttes titka elsősorban a szokatlan énektémákban, az érzelmes és szenvedélyes előadásmódban, Matt Bellamy egészen különleges hangjában, az újszerű hangzásban rejlik. A Muse egyfajta elegye a progresszív rocknak, a glamnek, az elektronikának és az kísérleti zenének; utóbbi miatt a Radioheadhez is szokták hasonlítani, Matt Bellamyt pedig egyesek Thom Yorke-epigonnak tartják. Holott a frontember teljesen egyéni karakter, a zene pedig olykor a Queen legjobb formáját idézi.

Idén júliusban a Muse tagjai éppen a Queen két tagjától, Brian May gitárostól és Roger Taylor dobostól vehették át legfrissebb zenei kitüntetésüket, az O2 Silver Clef Awardot. Roger Taylor a díjátadón fogalmazott úgy, hogy a Muse "valószínűleg a világ jelenlegi legjobb élő könnyűzenei produkciója".

A The Resistance rendkívüli eladásokat produkált: a megjelenését követő tíz napon belül tizenhat országban lett listavezető; ilyenre jó ideje nem volt példa. Bellamy a BBC-nek adott egyik nyilatkozatában azt mondta, a lemez történetét George Orwell 1984 című könyve inspirálta. A lemez tele van remekebbnél remekebb kompozíciókkal, mint az Uprising, a Guiding Light, a United States of Eurasia, az Undisclosed Desires vagy a Resistance. A Muse kísérletező kedvét mutatja, hogy az albumon két klasszikus francia zeneszerző művéből, Frédéric Chopin Asz-dúr noktürnjéből, valamint Camille Saint-Saëns Sámson és Delila című operájából is hallható részlet.

Budapestre a turnéba iktatott két hét pihenés után érkeznek; legutóbb Ázsiában álltak színpadon, július 30-án a japán Fuji Rock Festivalon, majd augusztus 1-jén a dél-koreai Icsionban. Idén áprilisban az Egyesült Államokban és Mexikóban, május-június-júliusban pedig Európa-szerte voltak fellépéseik, közülük is kiemelkedett a híres brit Glastonbury Festivalon június 26-án adott elképesztő koncert, olyan sztárvendéggel, mint The Edge, a U2 gitárosa, akivel az ír banda Where The Streets Have No Name című opuszát adták elő. Néhány további európai fellépés után szeptemberben visszatérnek az USA-ba, majd decemberben négy ausztráliai koncert következik.

Matt Bellamy mostanában nemcsak a Muse miatt szerepel sokat a sajtóban: új barátnője Kate Hudson amerikai színésznő, aki Goldie Hawn lánya.

A Muse-ról egyébként a Sziget fesztivál idején jelenik meg egy magyar nyelvű könyv a Silenos kiadónál, Muse - Az Univerzum lüktetése címmel. A szerző Ben Myers, a Melody Maker, az NME és a Guardian munkatársa.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását