2024. május 29. - Magdolna

Tűz pusztít Ukrajnában

Aggasztónak tartja az ukrán erdőgazdálkodási állami bizottság az ország sztyeppés területein pusztító tüzeket, amelyek már lakóházakra is átterjedtek.
2010. augusztus 13. péntek 19:29 - HírExtra
Mikola Sersun, a bizottság elnöke pénteki kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a sztyeppei tüzek számát és kiterjedtségét tekintve jelenleg Luhanszk megye van a legveszélyeztetettebb helyzetben, utána Dnyipropetrovszk, Zaporizzsja, Kijev és Cserkaszi megyék következnek.

Mint mondta, Luhanszk és Zaporizzsja megyében a tüzek 6-10 kilométer hosszúságban terjednek a sztyeppén, Ukrán internetes hírportálok szerint naponta közel hatezer hektárnyi terület ég ki.

Sersun azt is elmondta, hogy csütörtökön Luhanszk megyében a sztyeppetűz átterjedt Sahta-5 településre, ahol egy lakóházat és hat melléképületet, míg Uralo-Kavkaz faluban négy épületet pusztított el.

A tisztségviselő hangsúlyozta: aggasztja, hogy erősödnek a tüzek Ukrajnában, de az irányítása alá tartozó főhivatal a belügyminisztériummal és a rendkívüli helyzetek minisztériumával együtt mindent megtesz a helyzet romlásának megakadályozásáért. Mint kifejtette, megerősítették az erdők tűzvédelmét, jelenleg 22 ezer erdőőr tart szolgálatot, és további másfél ezer ideiglenes megfigyelő kémleli az erdőket figyelőtornyokból.

Az esetleges erdőtüzek megfékezésére az erdőgazdálkodási állami bizottság hat-hat Mi-2 helikoptert és An-2 repülőgépet helyezett állandó készültségbe, és egyelőre biztosított a fokozott tűzvédelmi intézkedések finanszírozása is.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását